Kóbor János lánya lassan 15 éves: a gyönyörű Léna elárulta, mivel szeretne foglalkozni
Kóbor János lánya, Léna először szólalt meg édesapja elvesztése óta: beszélt arról, hogy viseli a hiányát és mik a jövőbeli tervei.
Összesen 1755 találat.
Kóbor János lánya, Léna először szólalt meg édesapja elvesztése óta: beszélt arról, hogy viseli a hiányát és mik a jövőbeli tervei.
Pápai Joci feleségével, Anitával, valamint két gyermekükkel vett részt az Uncharted című amerikai akció-kalandfilm díszbemutatóján.
Flipper Öcsi múzsája közel négy évtized után fedte fel a kilétét. Harmath Mariann szépsége megbabonázta az énekest.
SP, azaz Éder Krisztián igazi tinibálvány volt a kétezres években, ma már azonban teljesen más életet él, szakított a zenével és a sztársággal.
Balázs Pali immár 25 éve áll rendszeresen színpadra, hogy egész estéken át szórakoztassa a közönséget.
Oláh Gergő december óta erősíti hivatalosan a Gandhi Gimnázium csapatát.
Tabáni István teremőrből lett a tehetségkutató második évadának győztese. A szakmai pályafutása mellett a magánélete is mesébe illően alakult.
Gáspár Laci és Niki a gyerekek és a sűrű hétköznapok mellett is szakítanak időt a romantikára. A Valentin-napi ünneplés sem maradhatott el.
Mutatjuk azokat a magyar sztárokat, akik mélyszegénységből törtek fel a csúcsra.
Fásy Ádám visszarepült az időben, és felkereste az a házat Békés megyében, amelyben kisgyermek és fiatal felnőtt éveit töltötte.
Vastag Tomi 17 kilós fogyása után édesanyjának adta tovább a módszert, hogy segítsen neki is ledobni a felesleges kilókat.
Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten, és mindössze 37 évesen hunyt el. Lányai ekkor még gyerekek voltak.
Pap Ritának és Bodnár Attilának van miért örülnie. Lányuk nem csak énekesnőként ér el sikereket, 2022 szeptemberében oltár elé áll.
Kohánszky Roy, a Roy és Ádám Trió énekese a TV2 Tényekben feleségével együtt mesélt kapcsolatukról.
Zámbó Jimmy első felesége, Zámbó Krisztián édesanyja, Csoma Vera a megismerkedésükről mesélt.
László Attila 14 éves volt csupán, amikor meghódította a tehetségkutató nézőit gyönyörű énekhangjával.
Varga Feri felesége, Balássy Betty szintén rengeteget fogyott a közelmúltban, férje azonban rajta is túltett.
Kökény Attila három unokája, Medárd, Attila és Inez a büszke nagypapánál vendégeskedtek.
Kovács Ákos 2022. január 22-én tartott nagykoncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Legidősebb lánya, Anna is színpadra lépett.
Emilio megvált a szakállától. Szőrtelen arcát az énekes lánya, Vivi nagyon nehezen szokta meg.
Lányi Lala ritkán beszél az érzéseiről a nyilvánosság előtt, ezúttal azonban őszinte és mély vallomást tett.
Horváth Tamás újra feleségül vette élete párját, Andikát, akivel ráadásul egy nem mindennapi helyszínen fogadtak örök hűséget ismét.
Képeken csokorba szedtük a magyar szívtipró énekeseket és lányaikat.
Képes összeállításunkban mutatjuk a '90-es évek szívtipróit, akiknek haja mára őszbe borult.
A népszerű énekes a mai napig szereti rúgni a bőrt.
Kóbor János fia, Dániel először beszélt édesapja, az Omega legendás frontemberének elvesztéséről.
Kasza Tibi és felesége, Kasza-Darai Andrea bejelentették, hogy második gyermeküket várják.
Dobos Attila zeneszerző, táncdalénekes, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Mama vagy az Isten véled, édes Piroskám.
Hofi Géza és Koós János egy ideig sokat dolgozott együtt, leghíresebb közös munkájuk a Macskaduett.
Pap Rita és Bodnár Attila lánya a szülei zenés műsorában lépett fel.