Elhunyt Dobos Attila énekes: a Táncdalfesztiválok sztárja 80 éves volt

Dobos Attila zeneszerző, táncdalénekes, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Mama vagy az Isten véled, édes Piroskám.

Dobos Attila meghalt

Nyolcvanéves korában elhunyt Dobos Attila zeneszerző, táncdalénekes - adta hírül elsőként a Blikk. A Táncdalfesztiválok sztárja nemcsak énekelt, számos felejthetetlen magyar sláger szerzője is volt, így a Se veled, se nélküled, az Isten véled, édes Piroskám, a Minden ember boldog akar lenni vagy a Mama című számot is neki köszönhetjük. Utóbbi néhai felesége, Mary Zsuzsi egyik legismertebb dala volt. 

Dobos Attila 1941. április 27-én született Budapesten. A húszas éveire már a Táncdalfesztiválok sztárja volt. 1968-ban jelent meg Dobos Attila táncdalai című válogatáslemeze, amin hat dalát saját maga énekli.

Dobos Attila énekes, zeneszerző 1969-ben a Magyar Televízió stúdiójában.
Dobos Attila énekes, zeneszerző 1969-ben a Magyar Televízió stúdiójában.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Olyan népszerű számokat köszönhetünk neki, mint a Se veled, se nélküled (Hoffer György), Isten véled, édes Piroskám (Aradszky László), A boldogságtól ordítani tudnék (Dobos Attila), Szervusztok régi barátok (Zalatnay Sarolta), Minden ember boldog akar lenni (Harangozó Teri), Annyi ember él a földön (Koós János), Csinálj, amit akarsz (Korda György), Most az egyszer táncoljunk egy tangót (Koncz Zsuzsa).

dobos-attila-mary-zsuzsi
Fotó: MTI/Fényes Tamás

Gyakran lépett színpadra feleségével, a 2011. december 25-én elhunyt Mary Zsuzsival. 1965-ben házasodtak össze, öt évig voltak együtt. Angéla lányuk Németországban született meg. Az énekesnő olyan dalokat köszönhet Dobos Attilának, mint a Mama, a Csúnya fiú, a Trombitás, a Te vagy az oda-ideálom vagy a közösen előadott Nyári zápor. Az 1968. évi Táncdalfesztivál döntőjében, az Erkel Színházban az énekesnő Dobos Attila-Szenes Iván Mama című számával előadói díjat nyert.

Dobos Attila fogorvosi szakmájában is tevékenykedett, de egy idő után döntenie kellett, orvosként vagy inkább a szórakoztatóiparban akar dolgozni. Miután diplomáját érvénytelenítették, a dalai szerzői jogainak felét pedig akkori feleségének ítélték, nehéz anyagi helyzetbe került, ezért Németországban telepedett le. Ezért is büntetéssel sújtották: Magyarországon a lemezét betiltották, a boltokban lévőket visszavonták, dalait a rádió nem sugározta tovább.

Magyarországra visszatérése után, 1985-ben megjelent második, Dobos Attila új dalai című nagylemeze, majd 1991-ben korlátozott példányszámban Az ember tragédiája című operája. 2020-ban Szenes Iván Életmű-díjjal tüntették ki.  

Négyszer nősült, negyedik feleségétől három gyermeke született Mimi, Attila és Mercédesz. Végül a 34 évvel fiatalabb Erzsébet lett a társa élete végén, Erzsónak meg is kérte a kezét, de a lakodalomra nem került sor.

Cover-fotó: Fortepan/Szalay Zoltán (Dobos Attila 1968-ban a Made in Hungary tánczenei bemutatón)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük