A Csillag Születiket gyerekként nyerte meg: László Attila 25 évesen ilyen jóképű pasi
László Attila 14 éves volt csupán, amikor meghódította a tehetségkutató nézőit gyönyörű énekhangjával.

lászló-attila-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Magyar népmesébe illő, ahogy a Csillag Születik harmadik évadának győztese, László Attila meghódította a tévénézőket. A mindössze 14 esztendős fiú teljesen egyedül, autodidakta módon tanult meg énekelni, és nagyon hamar rájött, a színpadon kell kamatoztatnia istenadta tehetségét.

2010-ben tette próbára magát először a tehetségkutatók világában, jelentkezett a szülővárosában, Kézdivásárhelyen megrendezett Erdély Hangja nevű énekversenyre, ahol szép eredményt ért el: 165 indulóból a harmadik fordulóig jutott.

László Attila 25 évesen

Egy évvel később úgy döntött, még ennél is nagyobb fába vágja a fejszéjét. Maga mögött hagyta az otthonát, szülei kísérték Budapestre, hogy az RTL Klub csatornáján megmutassa ország-világnak, milyen tehetséges. A zsűrit már a válogatón elvarázsolta Máté Péter Egyszer véget ér című szerzeményével.

lászló attila 1
Fotó: RTL Klub/Csillag Születik

14 éves kamasz volt, amikor megnyerte a műsort. A győzelem után kinyílt előtte a világ, mindenki megismerte az utcán, és hatalmas rajongótábora lett. 

- Megjártam azt az utat, hogy elég hamar felkaptak. A Csillag Születik vagy bármilyen tehetségkutató hírnevet tud adni az embernek, pláne azokban az időkben, akkor az emberek többet néztek tévét. Viszont utána már nem foglalkozott senki velem, nagyjából eltűntem - emlékezett vissza Kiss László Önismereti Tréner YouTube-műsorában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Elmesélte, nem hagyott fel a zenéléssel, miután lecsendesült a hírverés körülötte. Kereste az útját, de olykor felmerült benne, talán a Csillag Születik volt karrierje fénypontja. Ennek ellenére nem akarta feladni, hogy felnőttként is az énekléssel foglalkozzon. 

Érettségi után a Kőbányai Zenei Stúdió zongora szakát végezte el, aztán 2016-ban úgy döntött, megpróbálkozik a közösségi média meghódításával. Facebookon és YouTube-on is megtalálhatók feldolgozásai, amelyeket imád a közönség. Olyan előadók örök klasszikusait szólaltatja meg, mint Komár László, Bródy János vagy Pintér Béla.

Az énekes rengeteget változott az elmúlt 11 évben. 25 éves, jóképű férfivá érett, akit több mint 12 ezren követnek az Instagramon. Azt vallja, nem az a célja, hogy minél többen ismerjék a nevét, gondolatokat akar átadni a közönségének a zenén keresztül.

Patai Anna és a tehetségkutatók fiatal énekesnői

Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott Patai Anna a Megasztár óta, és azokat a tehetségkutatós lányokat is láthatod, akik mára felnőtt nők lettek. 

Cover-fotó: RTL Klub/Csillag Születik

Ezt is szeretjük