Kökény Attila volt, hogy napi 4000 forintból tartotta el a feleségét és két gyerekét
Mutatjuk azokat a magyar sztárokat, akik mélyszegénységből törtek fel a csúcsra.
Hazánkban sok olyan sztár van, akik sikersztorijaikkal alátámasztják a mondást: „Ha hiszünk magunkban, bármi lehetséges!” Jó pár mára sikeres magyar híresség indult kilátástalan körülmények közül.
Kökény Attila is egy közülük. Mielőtt feltűnt a Megasztár ötödik szériájában, kétszer is meg kellett gondolnia, mire költi el a fizetését. Előfordult, hogy a családjával egyik napról a másikra éltek.
Magyar sztárok, akik kitörtek a szegénységből
- Volt olyan, hogy napi 4000 forintért játszottam, és akkor már megvolt a két gyerek. Tehát most ez az összeg pelenkára is kevés volt, és még ebből enni, inni is kellett. Így akkor is a biztonságra törekedtem, amikor már azt láttam, hogy az, amit csinálok, tök jól meg van fizetve. Soha többet nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy nem tudok kifizetni egy hitelt, a rezsit vagy a telefonszámlát, amivel anno elcsúszásban voltunk - mesélte a Tények Pluszban.
Számára a tehetségkutató hozta meg a sikert, miután a verseny ezüstérmese lett, beindult a zenei karrierje, az egyik legnépszerűbb magyar zenész lett.
Nem Kökény Attila az egyetlen magyar sztár, aki az ismertség előtt szegénységben élt. Képes összeállításunkban további négy híresség sikertörténetéről olvashatsz.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
- sztár
- kökény attila
- majka
- schobert norbi
- molnár ferenc caramel
- horváth tamás
- énekes
- tv2
- tények plusz
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!