Horváth Éva titokzatos párja, Gábor: az üzletemberrel egy díjátadón ismerkedtek meg
Horváth Éva először beszélt arról, ki a párja, mivel foglalkozik, és hogyan ismerkedtek meg.
Összesen 3901 találat.
Horváth Éva először beszélt arról, ki a párja, mivel foglalkozik, és hogyan ismerkedtek meg.
Kunovics Katinka és Zoltán nem terveznek közös gyereket. Úgy érzik, kiöregedtek a babázásból, de a házasság már szóba került köztük.
Gálvölgyi János máig egyik legnépszerűbb paródiája az, amit a Rabszolgasors című sorozatról készített a nyolcvanas években.
Courteney Cox ma már büszke a korára.
Gregor Bernadett a Palikék Világa by Manna című műsorban vendégeskedett, itt beszélt arról, miért mondott igent annak idején a fotózásokra.
A színésznő kendőzetlen őszinteséggel beszélt Kadarkai Endrének arról, milyen érzések kavarogtak benne 25 éven át.
Jakupcsek Gabriella őszintén beszélt arról, miért és mikor mondta ki volt férjének, hogy el akar válni.
Hegyi Barbara és Zorán szerint, ha két ember szereti egymást, elengedhetetlen, hogy partnernek tekintsék a másikat, akinek a véleménye fontos.
Gömöri András Máté felidézte első csókjukat Pólyák Lillával. Aznap a színésznő barátnőinek előítéleteivel kellett szembenéznie.
Bereczki Zoltán úgy szervezte az életét és a munkáit, hogy Flóra életének ugyanúgy részese lehessen, mint a baba édesanyja.
Gáspár Evelin nyolc hónapja alkot egy párt Attilával, akivel rohamtempóban zajlott a megismerkedésük.
Szegedi Fecsó és Bea először beszéltek arról, hogy elvesztették a kisbabájukat.
Détár Enikő és Péter kapcsolatuk rossz fogadtatása ellenére kitartott egymás mellett, azt azonban már a kezdetek óta tudják, nem állnak oltár elé.
Zámbó Krisztián nagyon őszintén vallott arról, milyen volt egy híresség árnyékában felnőni.
A műsorvezető Kadarkai Endrének vallott arról, miért volt olyan borzalmas élmény a számára a reality első vele készült adása.
Berki Krisztián napokkal ezelőtt költözött egy szállodába. Felesége, Berki Mazsi kérte arra, hogy menjen el egy időre.
Janicsák Veca férje, Ladányi Jancsó Ábel több dolog miatt is neheztel az énekesnőre: nem tartja korrektnek a válásról történt bejelentést.
Nagy Sanyi szívét egy nála jóval fiatalabb, gyönyörű és okos lány rabolta el, aki külföldön végzett egyetemet.
Tápai Szabina és Kucsera Gábor elárulták, milyen most a házasságuk, és miért nem szerepelnek a jövőben együtt, házaspárként.
Az önmagunkkal vívott harcot és a megújulást szimbolizálja Janicsák Veca Gravitáció című klipje, ami hamarosan megjelenő új albumának egyik előfutára.
Rákóczi Feri és párja a Femina podcastjában arról is meséltek, miért nem szerepelnek gyerekeikkel a nagy nyilvánosság előtt.
Janicsák Veca először mesélt arról a Glamour magazinnak, milyen egészségügyi és párkapcsolati problémákkal küzdött az elmúlt években.
Patrick Duffy nem kereste a szerelmet, de mégis rátalált.
Ábel Anita soha nem felejti el, hogy tizenévesen milyen sok bántó megjegyzést kapott az alkata miatt.
Pogány Judit Kadarkai Endrének adott interjút, a beszélgetés során pedig elárulta, soha nem volt elégedett az adottságaival.
Freddie Mercury és David Bowie közös munkája nem ment egykönnyen.
Pataki Zita a Liluland című YouTube-műsorban vallott arról, hogy a Nyerő Párosban való szereplés után addig nem tapasztalt bántásokkal találta szemben magát.
Szulák Andrea nem akar szerelmével címlapon szerepelni, de azt elárulta, hogy nincs egyedül.
Márió, a harmonikás tavaly novemberben kórházban feküdt, de arról mostanáig nem beszélt, hogy feleségét októberben elveszítette.
Kulcsár Edina szerint Csuti nem tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, amit a gyerekeik érdekében hoztak a különválás elején.