Kefir azt hazudta, szünetet akar tartani: valójában szakítani akart Mariann-nal
Kefir és felesége már 2020 augusztusa óta házasok. Kapcsolatuk elején nem úgy tűnt, hogy valaha eljutnak az oltárig.

kefir-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kefir és felesége, Mariann 2010-ben az iWiW-en keresztül ismerték meg egymást, de csak három évvel később váltak hivatalosan is egy párrá. Kettősüket a nagyközönség a 2018-as Nyerő Párosban láthatta először.

Bár a műsorban is voltak köztük apróbb nézeteltérések, minden játékban bebizonyították, mennyire összetartóak. Ez ma sincs másként, elválaszthatatlanok, mindent együtt csinálnak, és mindenhová ketten mennek.

Kefir és párja szakítása

Kapcsolatuk viharosan indult. A kezdeti években rengeteg hullámvölgyön mentek keresztül, előfordult, hogy Mariann hetente elköltözött az énekestől egy-egy veszekedés után. 

Kefir és Mariann a 2018-as Nyerő Párosban.
Kefir és Mariann a 2018-as Nyerő Párosban.
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

Akkor sokan azt gondolták, szerelmük tiszavirág-életű lesz. Volt idő, amikor úgy tűnt, bejönnek ezek a jóslatok. Kefir le is zárta magában a kettejük dolgát, ám ezt nem egészen így közölte a barátnőjével.

- Szakítottam vele, de azt hazudtam, ez szünet lesz, hogy gondoljuk át a dolgainkat. Közben én teljesen átfordultam, úgy gondoltam, erre a kapcsolatra nincs szükségem - emlékezett vissza Kefir a Fókuszban.

A cikk az ajánló után folytatódik

Öt hónapot bírt ki a szőke szépség nélkül. A külön töltött idő rádöbbentette, minden napot Mariann-nal akar tölteni.

- Emlékszem az SMS-re, amit írtam: "Szinte minden éjjel veled álmodom” (...) Rájöttem, nem akarom, hogy ne legyen ott velem mindig, pontosan az ellenkezőjét szeretném.

kefir-1
Fotó: RTL Klub/Fókusz

Szerintük a kapcsolatuk már nem tudna odáig jutni, hogy még egyszer külön töltött időre legyen szükségük, vagy ha igen, az nagy bajt jelentene. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy meglegyen a személyes szabadságuk.

- Ilyenkor számít, hogy ki mit hoz otthonról. Ha most azt mondaná, hogy elmegy pár hétre a haverokkal, azt nem tekinteném szünetnek. Úgy lennék vele, na bumm, van egy szabad hetem - jegyezte meg viccesen Mariann. 

Árpa Attila és párja, Alexandra

A 19 évvel fiatalabb, barna hajú szépséggel Árpa Attila a 2016-os válása után ismerkedett meg, de akkor még egyikük sem gondolkozott hosszú távú kapcsolatban. Néhány év elteltével azonban be kellett látniuk, hogy nem bírják a másik nélkül.

Cover-fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

Ezt is szeretjük