Egyre több fiatal felnőttet érint a rákos betegség: a húszas éveikben járóknál a legmeredekebb a növekedés
A szakértők tippelni tudtak az okokra is.
Összesen 2036 találat.
A szakértők tippelni tudtak az okokra is.
Érdekes kísérletet végzett egy optikai szaküzlet. Kiderült, hogy ugyanazt a színt különböző helyzetekben másképp érzékelheti az agy.
A kutatók olyasmire bukkantak, ami eddig csak a kihalás szélén álló fajoknál volt jellemző.
A kutatás rávilágított, hogy teljesen más külső jegyeket tartanak a legfontosabbnak a férfiak attól függően, hogy milyen kapcsolatra vágynak.
Akár két métert is emelkedhet a világ tengereinek szintje 2100-ra.
A legtöbb kismama életét megnehezítik a reggeli rosszullétek, egy friss kutatás szerint azonban a tünetek jót jelentenek.
Az optimális tápérték és íz érdekében egyes zöldségeket jobb főzve fogyasztani.
Ha van naponta negyed órád erre, sikeres lesz a fogyás.
Sokaknál a szerelmi együttlétet nem követik örömteli érzések.
Így lehet még hatékonyabb a fogyás amerikai kutatók szerint.
A meteor fénye olyan erős lesz, hogy a bolygó egyes részeiről szabad szemmel is látható majd.
Megállapították, milyen tulajdonságokkal rendelkező emberek a leghajlamosabbak megcsalni a párjukat, és azt is, hogy kik a leghűségesebb típusok.
Kutatók műholdas felvételeken figyelték a vizek hullámzását. Aggasztó eredményre jutottak.
A kezeletlen magas vérnyomás rengeteg egészségügyi probléma forrása lehet.
Drasztikusan növelheti a betegségek kockázatát az elhízás egy új kutatás szerint.
Amatőr asztrofotósok szemkápráztató felvételt készítettek a Nagy Magellán-felhőről. Összesen 1060 órán keresztül fotózták.
Amerikai kutatók a demencia új típusát azonosították, tünetei csaknem teljesen hasonlóak az Alzheimer-kóréihoz.
A különös rádiójeleket 1,5 milliárd fényévnyi távolságból észlelték, pontos forrásuk egyelőre ismeretlen.
A kutatók bizonyították a kertészkedés jótékony hatását, szerintük tovább élhetnek azok, akiket sok zöld vesz körül.
Férfiakat és nőket kérdeztek meg arról, miben hibázik a másik nem a leggyakrabban az ágyban. Íme, a legzavaróbb dolgok listái.
Semmi köze a születési sorrendnek a személyiségfejlődéshez. Legalábbis több kísérlet eredménye erre utal.
Kutatók szerint nemcsak a gének és az egészséges életmód felelősek a szív egészségéért.
Az aktív életmód és a rendszeres testmozgás mintegy 40%-kal növelik a rákbetegek túlélési esélyeit - állítják amerikai kutatók.
A tanorexia, vagyis a szoláriumfüggőség létező dolog, és legalább olyan veszélyes, mint az alkoholfüggőség.
Csontvelő-átültetés helyett HIV-vírussal kezelték a babákat.
Még ma is megmozgatja az emberek fantáziáját Leonardo da Vinci híres festménye.
Parkinson-kóros betegek mozgásán javítottak a kutatók.
A méhen belül töltött kilenc hónap sok szempontból döntő hatással lesz a baba későbbi életére.
Nemcsak kényelmes ágy és matrac kell a pihentető alváshoz. Alvásszakértő orvosok utánajártak a témának.
Úgy hangzik, mint egy horrorfilmben, pedig valóban ezzel kísérleteznek a tudomány emberei.