A Dallas szívtiprója volt: 58 évesen egy liftkarbantartó- és javító cégnél dolgozik fizikai munkásként
Sasha Mitchell több sikersorozatban is játszott, ma már teljesen mással foglalkozik.
Sasha Mitchell egy igazi szívtipróként vált ismertté még a Dallas című sikersorozatban, melyben Jockey Ewing eltitkolt, törvénytelen fiát alakította. James Richard Beaumont bőrébe 1989 és 1991 között bújt a szériában, és minden női szívet megdobogtatott sármos megjelenésével.
Sasha Mitchell foglalkozása
A Dallas mellett más népszerű sorozatokban is feltűnt a fiatal színész, az egyik főszerepet az Egyről a kettőre című szitkomban kapta, ahol egy kissé bamba, ám annál jóképűbb figurát alakított. Ott Cody Lambert szerepét osztották rá. Ezután vállalt még epizódszerepeket olyan sorozatokban, mint a JAG - Becsületbeli ügyek, vagy a Vészhelyzet, illetve a Kickboxer című film folytatásaiban is láthattad.

Az egykori szívtipró ma már 58 éves, így természetes, hogy sokat változott, ám nemcsak külsejét tekintve fordult fel fenekestül az élete. Ma már teljesen hátat fordított Hollywoodnak, és egy nyugodtabb, civil életet él, melyben kétkezi, fizikai munkát végez.
A The Sun értesülései szerint anyagilag teljesen stabil lábakon áll, hiszen a Los Angeles-i Canoga Parkban él egy öt hálószobás, öt fürdőszobás házban. Az ingatlan értékét jelenleg 1,8 millió amerikai dollárra becsülik. A lap oldalára kattintva még frissebb fotókat is láthatsz az egykori színészről, akire ma hosszú szakállal szinte alig lehet ráismerni, az viszont egyértelmű, hogy tökéletesen érzi magát bőrében és jelenlegi életében.
Karrierjét annak idején jogi procedúrák törték derékba, amikor 1995-ben kétrendbeli testi sértéssel vádolták meg, valamint azzal, hogy bántalmazta házastársát és veszélyeztette gyermekét. A Los Angeles Times akkori beszámolója szerint három év próbaidőre, közmunkára és tanácsadáson való részvételre ítélték, 1996 januárjában pedig 30 napos elzárásra is, mivel nem tartotta be a kiszabott feltételeket, ilyen még kétszer fordult elő vele ezek után.

Első feleségétől 1997-ben vált el hivatalosan, 2010-ben másodszor is megnősült, de az a kapcsolat is válással ért véget öt évvel később. A jogi bonyodalmak miatt az Egyről a kettőre című sorozatból az ötödik évad után kiírták. Később azt nyilatkozta, hogy mindez jót is tett neki, hiszen az, hogy kikerült a reflektorfényből, segített számára abban, hogy rendbe hozza családi életét - olvasható a Real Estate oldalán.
2002-ben azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a letartóztatások oka az volt, hogy megpróbálta megvédeni gyermekeit anyjuk állítólagos bántalmazásától. Végül megszerezte négy gyermekének teljes felügyeleti jogát. Gyermekei - Stacey, Pauline, Ethan és Caroline - mára mind felnőttek, ő pedig egy liftjavítással és karbantartással foglalkozó cégnél dolgozik.
A Dallas meseszép Pamelája volt: így megváltozott Victoria Principal 76 éves korára
Victoria Principal január 3-án lett 76 éves.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
- sztár
- sasha mitchell
- dallas
- színész
- így él most
- így néz ki most
- szívtipró
- civil
- foglalkozás
- Világsztár















