
Sikeres fogyókúra: az étrend és a mozgás mellett ezen múlik a kutatók szerint
Így lehet még hatékonyabb a fogyás amerikai kutatók szerint.


Hazánkban a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, ezzel Európa legelhízottabb nemzetének számítunk - az OECD jelentése szerint.
Az elhízás azonban nem egy önmagában jelentkező probléma. Számos más fizikai és mentális betegséggel is kéz a kézben járhat. Egy, az Illinois Egyetemen végzett vizsgálat szerint sok esetben társul hozzá depresszió. Az ebben a mentális betegségben szenvedő felnőttek mintegy 43%-a elhízott.
Sikeres fogyókúra holisztikus szemlélettel
Ezt az összefüggést felismerve kezdték el vizsgálni chicagói kutatók, hogy pontosan milyen eszközökkel, terápiákkal lehetne hatékonyabban segíteni a fogyni vágyókat.

- Vannak olyan módszerek, melyek hatékonyan kezelik az elhízást és a depressziót külön-külön, de egyik sem foglalkozik mindkét problémával egyszerre - mondta Dr. Hun Ma professzor, az Illinois Egyetemen végzett vizsgálat fő kutatója.
Az egy éven át tartó programjukban személyi edzők, pszichiáterek és belgyógyászok vettek részt, az egészségügyi szakértői csoport együtt vizsgálta az elhízott betegek klinikai állapotát, és adott tanácsot a kezelés módosítására. A kezelés a legtöbb esetben gyógyszermentesen zajlott, a szakember szerepe inkább támogató, konzultatív jellegű volt.
Hatékonyabb a fogyás így
Összesen 409 elhízott, depresszióval küzdő ember vett részt a chicagói Illinois Egyetem vizsgálatában. Az orvosi konzultációk mellett vezeték nélküli nyomkövetővel mérték fizikai aktivitásukat. A programban részt vevők közül összesen 204 embert választottak ki véletlenszerűen. Az ő - úgynevezett integrált - kezelésüket a személyi edzők egy évig kísérték figyelemmel, az első hat hónapban kilenc egyéni tanácsadáson vettek részt, a következő fél évben havonta konzultáltak telefonon az edzőjükkel.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
Azok a résztvevők, akik az integrált programban vettek részt, a vizsgálat egy éve alatt nem pusztán több plusz kilótól szabadultak meg, de a depresszió tünetei nagyobb mértékű csökkenést mutattak náluk, mint a csoport másik felénél, akik nem konzultáltak személyi edzővel.
Ahhoz tehát, hogy hosszútávon eredményes legyen a súlyvesztés, önmagában kevés a jól megválasztott diéta. A helyes étrend mellett érdemes személyi edzővel is konzultálni, valamint nem szabad megfeledkezni a fennálló lelki problémák orvoslásáról sem. Ehhez, ha nem is szükséges minden esetben pszichiáter, de sokat segíthetnek az olyan stresszoldó, lelki gyógyulást támogató módszerek, mint a meditáció, a relaxáció vagy az autogén tréning.
Sikeres, inspiráló fogyások
Ha kedveled az előtte-utána képekkel alátámasztott fogyástörténeteket, a következőkben mutatunk néhány ilyet. Íme, a sikersztorik!
Képek: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!

- egészséges életmód
- rizs