Ákos legidősebb lánya már 20 éves: a szép és tehetséges Anna az apja nyomdokaiba lépett
Kovács Ákos 2022. január 22-én tartott nagykoncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Legidősebb lánya, Anna is színpadra lépett.
Összesen 37251 találat.
Kovács Ákos 2022. január 22-én tartott nagykoncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Legidősebb lánya, Anna is színpadra lépett.
Kiszel Tünde a Life TV Ébredj Velünk! műsorának vendége volt. Felforrósította a levegőt a stúdióban, olyan dögös szerelésben érkezett.
Radics Gigi bő egy évvel azután nyerte vissza a bombázó alakját, hogy életet adott kislányának, Bella Szófiának.
Karafiáth Orsolya a Femina "Egy nő, több történet" című videósorozatában arról is beszélt, hogy sem számára, sem a környezetének nem kellemes állapot, amikor éppen egy regényén dolgozik.
Gesztesi Károly legidősebb gyermeke, Gesztesi Máté évek óta meteorológusként dolgozik.
Farkasházi Réka boldog háromgyermekes anyuka. Legidősebb és legkisebb gyermeke között 14 év a korkülönbség.
Csuti kívülről tudja az Egyetlen szó szövegét, sokszor gyakorolta Kulcsár Edinával, csak akkor még nem tudta, a dal róla szól.
Mila Kunis és Demi Moore az AT&T vállalat reklámjában szerepelnek együtt.
Stana Alexandra először szólalt meg Horváth Gréta férjével, Meggyes Dáviddal való kapcsolatáról.
Dombóvári Vanda a kisfiának köszönheti élete legszebb szerelmi történetét és a lánykérést.
Hevesi Kriszta és férje, Hevesi Tamás január elején utaztak az egyik kedvenc üdülőhelyükre Ázsiába.
Emilio megvált a szakállától. Szőrtelen arcát az énekes lánya, Vivi nagyon nehezen szokta meg.
G.w.M. 18 éves volt, amikor megismerte Nagy Melanie-t, aki 24 évesen akkor végzett az egyetemen.
Liptai Claudia férje, Pataki Ádám a kórházi kezelésnek és néhány kiló mínusznak köszönhetően egyre jobban van.
Horváth Grétát eddig sosem viselték meg a negatív kommentek, de a súlyára kapott kritikákat a 2021-es év végén nehezen emésztette meg.
Harry és Meghan 25 millió dolláros szerződést kötöttek a Spotify-jal még 2020-ban.
Szerednyey Béla és felesége egymás legnagyobb támaszai, Szilvivel a munkában és a magánéletben is megtalálták az összhangot.
Oláh Ibolya a Partizán című műsor vendégeként idézte fel, annak idején miért akart szerencsét próbálni a Megasztárban.
Südi Iringó jó pár éve nem szerepelt sehol, most a Palikék Világa by Manna műsorában elárulta, hogyan alakult az élete a hírnév után.
Galambos Dorina a Sztárban Sztár leszek nyolcadik évadában tér vissza a TV2 képernyőjére.
Rosie Huntington-Whiteley hamarosan kétszeres anyává válik.
Csollány Szilveszter 2021. december 3-án tüdőgyulladással került kórházba, szervezete 2022. január 24-én feladta a harcot.
Kiderült, ki az a 12 híresség, aki a versenybe száll a Sztárban Sztár 2022-es, immár nyolcadik évadában.
Adele Las Vegas-i műsora körül áll a bál.
Tápai Szabina Palik Lászlónak mesélt arról, milyen a házassága, és miért döntöttek úgy férjével, hogy nem vállalnak tévés szerepléseket.
Elizabeth Debickiről, A korona színésznőjéről friss forgatási képek jelentek meg.
Liptai Claudiát kirúgtak és megbuktatták. Szerinte a viselkedésére kihatott, hogy nehéz körülmények között élt gyerekként.
Tony Curtis már a hírnév előtt is igazi szívtipró volt.
Horváth Gréta lélegzetelállító képeken mutatta meg, hol lakik.
Priyanka Chopra ma Amerika imádott színésznője, gimnazistaként el kellett menekülnie az Államokból.