Szerednyey Béla és ritkán látott felesége: a cukrász Szilvivel 11 éve szeretik egymást

Szerednyey Béla és felesége egymás legnagyobb támaszai, Szilvivel a munkában és a magánéletben is megtalálták az összhangot.

szerednyey-béla-cover

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A színházba járás szerelmeseinél bevett szokás, hogy egy-egy előadás után a művészbejáró előtt várják kedvenc színészeiket, hogy gratulálhassanak nekik, autogramot és közös fotót kérjenek tőlük. Néha egy ilyen találkozásból sokkal több lesz, mint egy szép emlék, ritkán, de előfordul, hogy szerelem szökken szárba.

Szerednyey Béla és felesége esetében pontosan ez történt 11 évvel ezelőtt. Szilvi két lányt hozott a kapcsolatba, az idősebbik, Fruzsi a Madách Színház musicaljeinek nagy rajongójaként mindig anyai kísérettel várta a művészeket a teátrum mögött.

Szerednyey Béla felesége, Szilvi

Szerednyey Béla azon színészek táborát erősíti, akik az előadás után az elsők között indulnak haza, mindig nagy rohanás közepette hagyja el az épületet.

- Aztán egyszer, éppen, amikor Az úton című könyvem megjelent, Szilvi és Fruzsi elém ugrottak, csináltunk egy közös fotót, dedikáltam nekik egy példányt, és a könyvbemutatóra is meghívtam őket. Így kezdtünk el ismerkedni - mesélte a Story magazinnak 2022 januárjában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

2014-ben a legnagyobb titokban vezette oltár elé a szép cukrászt, akivel a magánéletben és a munkában is remek párost alkotnak. Míg a Jászai Mari-díjas színésznek felesége segít személyi asszisztensként a dolgok rendszerezésében, addig ő is szívesen kiveszi a részét a munkából Szilvi vállalkozásában. A családi cukrászda eladása után különleges mézeskalácsok készítésére specializálódott.

szerednyey mokka
Fotó: TV2/Mokka

- A legfontosabb számomra a biztatása, a lelki támogatása, és kiválóan kóstol. A csomagolásban és a kiszállításban is segít. Van, hogy a vevők meglepődnek, hogy ő viszi ki nekik a mézeskalácsokat - újságolta el Szilvi a lapnak.

Akkor sincs gond, ha a vásárlók a személyes átvétel mellett döntenek, a házaspár egy mesebeli mézeskalács házikót épített fel a kertjükben, ami átadópontként funkcionál. Azt vallják, a kapcsolatuk egyik titka, hogy kölcsönösen érdeklődnek a másik munkája iránt, és a humor is fontos tényező a házasságukban.

Ernyey Béla és gyönyörű felesége

Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen lélegzetelállító szépség Ernyey Béla felesége, Dóra, akivel 2021 májusában ünnepelték kapcsolatuk 13. évfordulóját.

Cover-fotó: MTI/Zih Zsolt

Ezt is szeretjük