Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb feleségét gyönyörű fotón mutatta meg: Dóra csak úgy ragyog

Ernyey Béla és Dóra 2021. május 19-én ünnepelték kapcsolatuk 13. évfordulóját.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ernyey Béla nem véletlenül áll igazi gentleman hírében, kifogástalan stílusérzékével és arisztokratákra jellemző kifinomultságával kiérdemelte a címet. A romantikában is éppolyan úriember, mint az élet bármely más területén. Tenyerén hordja feleségét, Dórát, akivel idén immár 13 éve alkot egy párt.

Gyönyörű jogász kedvesével 2008 májusában ismerkedett meg. Rögtön az első találkozás elementáris erővel hatott rájuk, mindketten azonnal tudták, megtalálták a lelki társukat.

Ernyey Béla gyönyörű fotókon mutatta meg feleségét

Egy esztendővel és egy hónappal azután, hogy először megpillantották egymást, oltár elé is álltak. A templomi esküvőjükre 2009 júniusában került sor Kalocsán, a polgári menyegzőt pedig Bécsben tartották az év decemberében. Noha a köztük lévő 38 év korkülönbség miatt sok kritizálójuk akadt, az idő őket igazolta. Elég csak megpillantanunk egy közös képet róluk, világos, mennyire összeillő párost alkotnak.

A 78 éves sztárnak nem kell különleges alkalom, hogy megemlékezzen élete párja szépségéről. A szürke hétköznapokon is szívesen posztol róla gyönyörű fotókat. Bejegyzéseiben arról sem feledkezik meg, hogy ódákat zengjen a vörös hajú szépség külsejéről, bókjaira rajongói is csak helyeselni tudnak.

Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen lélegzetelállító szépség Ernyey Béla felesége, Dóra, akivel 2021 májusában ünnepelték kapcsolatuk 13. évfordulóját.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük