
A 62 éves Kiszel Tünde áttetsző felsőben: ilyen merész dekoltázzsal állt kamerák elé
Kiszel Tünde a Life TV Ébredj Velünk! műsorának vendége volt. Felforrósította a levegőt a stúdióban, olyan dögös szerelésben érkezett.


Naptárdíva - elég csak ezt a szót kimondanunk, hogy a magyar tévénézők tudják, kire gondolunk. Kiszel Tünde 1992 óta szerepel a képernyőn, a kezdetekben több csatornánál dolgozott szerkesztő-riporterből 1995-ben a Budapest Európa Televízió háziasszonya lett.
2002-ben édesanyává vált, ez az évszám egybeesik azzal, amikor először megjelentette naptárját. Immár 21 esztendeje, hogy minden évben jelentkezik új kalendáriummal, amelyek mind más-más tematika alapján készültek.
Kiszel Tünde áttetsző felsőben
A Life TV Ébredj Velünk! című műsorában a 2022-es kiadványt mutatta meg, ami a Történelmi korok fantázianévre hallgat. A stúdióba végtelenül dögös szerelésben érkezett, egy áttetsző anyagból készült topot viselt, amely kihangsúlyozta dús kebleit.
A merész összeállítást látva nem meglepő, hogy a 62 éves híresség arról számolt be a produkció műsorvezetőinek, Ábel Anitának és Holdampf Lindának, hogy rengeteg hódolója akad, de azt is hozzátette, nehéz dolga van annak a férfinak, aki neki udvarol, hiszen magasra teszi a lécet.
- Fontos, hogy legyen sármos, legyen kedves és romantikus, és persze kellő érzelmi intelligenciával rendelkezzen. A barátnőim azt mondják, ilyen férfi nem nagyon létezik, de nem adom fel, keresem - vallotta be az adásban.

Arról is szó esett, mivel telnek a napjai. Elárulta, hogy pörgős tempó jellemzi az életét. Rendszeresen hívják meg leány- és legénybúcsúk sztárvendégének, és születésnapokra is sokszor igent mond. Emellett újságíróként dolgozik, a Sikeres Nők magazinba számos művésszel készített interjút.
60 fölötti magyar sztárok bikiniben
Sütő Enikő 18 évesen, a hetvenes években lett egy csapásra ismert, amikor Fabulon naptejet reklámozott. A 63 éves sztár ma is szenzációsan néz ki bikiniben, friss fotóját, amiben világoskék bikinit visel, rengetegen elhalmozták bókokkal. Képes összeállításunkban nemcsak őt láthatod bikiniben, hanem több hatvan fölötti magyar sztárt is, így Kiszel Tündét vagy Karda Beát is.
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
Cover-fotó: Life TV/Ébredj Velünk!