
Meglepő, Oláh Ibolya mit árult el Till Attiláról: erről még sosem beszélt
Oláh Ibolya a Partizán című műsor vendégeként idézte fel, annak idején miért akart szerencsét próbálni a Megasztárban.

2003 fontos mérföldkő hazánk tévétörténelmében. Ekkor startolt el a TV2-n a Megasztár, ami megalapozta a tehetségkutatók népszerűségét Magyarországon.
A 2000-es évek Táncdalfesztiváljaként is titulált produkciónak hála számos olyan sztárra figyelt fel a szakma, akik a mai napig meghatározó alakjai a könnyűzenei életnek: az első szezonba olyan mára ismert énekesek jelentkeztek, mint Tóth Vera, Gáspár Laci, Dér Heni vagy Oláh Ibolya.
Oláh Ibolya meglepő dolgot árult el Till Attiláról
A legtöbben azért próbáltak szerencsét, hogy megmutassák a tehetségüket, országos ismertségre tegyenek szert, és megváltoztassák az életüket. Oláh Ibolyát mindezeken túl még valami motiválta. Az énekesnő a Partizán című YouTube-műsor vendégeként árult el egy meglepő dolgot a show egykori házigazdájáról, Till Attiláról.

- Bekapcsoltam a tévét, és akkor volt a Megasztár beharangozója. Akkor láttam meg először Till Attilát, és azt mondtam: "De jóképű, nekem ő tetszik, szeretnék vele találkozni!” - idézte fel nevetve.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
Az énekesnőről a műsor ideje alatt kiderült, hogy szülei lemondtak róla. Csecsemőotthonba került, majd a tiszadobi nevelőintézetben élt, ahol zöldség- és fűszernövény-termesztő szakmunkás-képesítést szerzett. Autodidakta módon tanult meg gitározni. Abban, hogy beadja a jelentkezését, az is ösztönözte, hogy végre azzal foglalkozhasson, amit igazán szeret: a zenével.

- Az Andrássy-kastélyban takarítottam Tiszadobon. Ez egy nevelőotthon, ahol 350 gyerek lakott. Nagyon nem szerettem csinálni, de a kényszer nagy úr volt. Azt mondtam, ezen változtatni kell, miért legyen egy olyan munkám, ahol nevetni és felkelni sincs kedvem?
A Megasztár zsűrije akkor és most
Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy a Megasztár zsűrije, akkor és most fotókon Pierrot, Soma, Bakács Tibor vagy Novák Péter.