6 dolog, ami bárkit jobb emberré tehet: a coach szerint ez a hat lépés sokat segíthet
Ha valaki igazán szeretné, sikerülhet jobb emberré válnia.
Összesen 340 találat.
Ha valaki igazán szeretné, sikerülhet jobb emberré válnia.
A háziállatok sokat segítenek a bezártság elviselésében egy felmérés szerint.
A pszichológus szerint fontos, hogy a járvány idején is megőrizzük a korábbi, napi rituálékat.
A naplóírás nagyon jót tesz a léleknek, érdemes kipróbálni a tudomány emberei szerint is.
Az új élethelyzetben is a legfontosabb a tudatosság, az odafigyelés, az empátia és a türelem.
A haiti vudu szertartásokon áldozatokat mutatnak be az isteni lényeknek, ami európai szemmel furcsának tűnhet.
19 általános iskola 151 osztályában vizsgálták a dicséret hatását a kutatók.
Ha magadra ismersz, akkor szerencsés vagy.
A lényeg, hogy azt és úgy csináld, amit és ahogy te szeretnél, ne pedig, amit mások várnak tőled.
Nemrég olyan fotópályázatot hirdettek, aminek központi eleme a szem volt. Varázslatos képek születtek.
Az aggódás megszüntetése nem egyszerű feladat, de nem is lehetetlen. Mi a titka?
Nem másoknak, saját magunknak a legnehezebb elfelejteni a ballépéseket.
Téged melyik üzenet talál meg? Vidd magaddal, tedd a pénztárcádba, építsd be az életedbe. Ha pedig már nincs rá szükséged, add tovább egy idegennek.
A legtöbben nem szívesen fürdenének jeges vízben, de vannak, akikre kifejezetten gyógyító hatással van a tevékenység.
Mutatjuk, mik az intő jelei annak, hogy túl sokat edz valaki.
A kutyákhoz és a gyerekekhez hasonlóan a macskák is kialakítanak kötődést gondozóikkal.
Jól érezni magad a bőrödben nem egyszerű, ha túlsúlyos vagy. A kövérséget támogató kampányokkal sok kövér ember valójában nem is tud azonosulni.
Nemcsak a jellemedről, de arról is árulkodik, melyik képet választottad, hogy mire van szükséged az életedben.
Mekkora a magyarok önbizalma? Ezt vizsgálta egy friss felmérés.
Betegek állapotfenntartásában, gyógyulásában is segít a mindfulness.
A tanult tehetetlenség jelensége nagyon sokakat érint, de mi is ez pontosan?
Minden eddiginél szomorúbb és dühösebb az emberek hangulata egy nagyszabású felmérés szerint.
Az internetezők több mint fele gondolja magát halogatónak, de vajon mik a halogatás okai?
A személyiség irányíthatatlan, vagy lehet rajta korrigálni, változtatni szándékosan?
Nehéznek tűnhet, de nem lehetetlen jól lenni akkor is, ha negatív emberek közt él az ember.
A legtöbben legszívesebben messzire hajítanák őket, de a negatív érzések valóban ellened vannak?
Nemcsak a szülés után jelentkezhet depresszió a kismamáknál.
A magány érzése a többség számára ismerős lehet, de, ha hosszútávon jelen van, komoly bajt okozhat.
A válás a gyerek számára óriási lelki megpróbáltatás, és erről sok szülő megfeledkezik.
Nem mindenki vethető alá hipnózisnak, mert a biológiai feltételek nem mindenkinél adottak.