A magyar színésznő 19 év után titokban összeházasodott párjával: először mutatott fotókat a különleges esküvőjükről
Mérai Kata kezét 2009-ben kérte meg párja, de csak most jutottak el az esküvőig.
A Barátok közt színésznője, Mérai Kata 19 év után mondta ki a boldogító igent párjának.
Mérai Kata titokban férjhez ment
Az 54 éves színésznő életében négyszer is eljutott odáig, hogy menyasszony legyen, ám az esküvő mindannyiszor elmaradt. Korábban elárulta, mindössze 19 éves volt, amikor először megkérték a kezét, a nagy napra azonban végül nem került sor. Később még háromszor jegyezték el, de a házasság egészen mostanáig váratott magára.
Jelenlegi párjával, Jocóval már 19 éve alkotnak egy párt, a férfi pedig 2009-ben ereszkedett féltérdre előtte. Kapcsolatukból egy közös gyermek is született, az esküvőt azonban hosszú éveken át nem tartották fontosnak. Most, Mérai Kata 54. születésnapján mégis úgy döntöttek, hogy hivatalosan is összekötik az életüket.
A szerelmesek a nyilvánosság kizárásával mondták ki egymásnak az igent, amelyről a színésznő Instagram-oldalán számolt be.
„Alapos megfontolás után a szülinapomon, 12.00-kor, 19 év után összeházasodtunk, majd egy nagyon kedves, családias hangulatú fesztiválon, szűk körben meg is ünnepeltük. Ez a nap igazán olyanra sikeredett, mint amilyenek Mi vagyunk” – írta az esküvői videó mellé Mérai Kata.
A felvételekből jól látszik, hogy a nagy nap valóban a pár személyiségét tükrözte. Nem volt nagy felhajtás, hercegnős menyasszonyi ruha vagy virágokkal túlzsúfolt dekoráció, minden a meghittségről, a romantikáról, valamint róluk szólt.
A színésznő korábban maga is beszélt arról, hogy Jocó volt az az ember, akinek teljes szívből tudott igent mondani, ugyanakkor mindig is úgy érezte, nincs szüksége egy hatalmas esküvőre.
- Azonnal igent mondtam. Tulajdonképpen az eljegyzésünk volt a házasságunk is. Esküvőre, nagy felhajtásra azóta sem vágyom, a mi kapcsolatunkat Bálint hitelesíti – mondta korábban Mérai Kata.
Az esküvő végül pontosan olyan lett, amilyennek a rajongók is elképzelték: egyszerű, meghitt és őszinte. A kommentszekciót pillanatok alatt elárasztották a gratulációk és a jókívánságok.
Az 58 éves Xantus Barbara fehér miniben ment férjhez: íme az esküvői fotóik
Xantus Barbara gyönyörű volt a Laklóth Aladárral kötött esküvőjén, amelyre nem hagyományos ruhát választott.
ElolvasomCover-fotó: Trenka Attila/Profimédia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















