
Sokan magamutogatásnak tartják, pedig jó ötlet a bakancslista a pszichológus szerint
A lényeg, hogy azt és úgy csináld, amit és ahogy te szeretnél, ne pedig, amit mások várnak tőled.


A bakancslistára az ember azokat a dolgokat írja fel, amit szeretne megtenni az életében. Bár az embernek lehetnek teljesen egyszerű vágyai, erre a listára általában nagy tervek kerülnek, például világkörüli utazás.
Ugyanakkor a bakancslistaírás értelméről megoszlanak a vélemények: szkeptikusok szerint ugyanis ez csupán magamutogatás a külvilág felé, vagy ha úgy tetszik, a fogyasztói társadalom betegsége, a tökéletesség hajszolása, mert mindig mindenből több és jobb kell. Christopher Peterson, a Psychology Today szerzője szerint azonban a bakancslista közelebb vihet a teljesség felé, feltéve, ha a lista rólad, és nem másokról szól.
Így van értelme a bakancslistának
Peterson szerint mindenekelőtt fontos, hogy megtanuld szétválasztani a fontosat a lényegtelentől, hiszen ezáltal közelebb kerülhetsz azokhoz a vágyakhoz, melyek valóban rólad szólnak. Ezt legkönnyebben úgy tudod kideríteni, ha még a lista összegzése előtt felteszed magadnak a következő kérdéseket.

Mit csinálnál ma, ha biztosan tudnád, hogy holnap meghalsz? Mennyi beteljesítetlen álom maradna a listán, ha soha egy léleknek sem beszélhetnél arról, hogy a papírra vetett célokat véghezvitted?
Ebből a szögből nézve kristálytisztán látszik, hogy a bakancslista nem magamutogatás és hedonizmus, hanem a belső, szívből jövő indíttatásaid listája, melyek megvalósításával teljesebb lehet az életed. Elvégre senki sem attól lesz érdekes, ha olyan dolgot tesz, ami mások szerint szuper. Hiszen már Epiktétosz, a görög filozófus is megmondta: „nem azok vagyunk, ami történik velünk, hanem amit minderről gondolunk”.
A bakancslista előnyei
A Huffington Post korábbi cikkében Dr. Gail Matthews, a kaliforniai Dominican Egyetem pszichológus professzora szintén megerősíti a listaírás hasznosságát: a tevékenység egyrészt segíthet csoportosítani és szem előtt tartani a fontos dolgokat, így azok nem tűnnek el a semmibe még az állandó rohanás közepette sem.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
Másrészt már azáltal nagyobb a valószínűsége az álmok valóra váltásának, ha papírra vetik őket. Ezenkívül pedig a bakancslista motiválttá tehet, mélyebb tartalmat adhat az életnek, önbizalmat és segítséget nyújthat abban, hogy a célok felé vezető úton jobban megismerj másokat, és persze önmagad.
A szellemjárta hegycsúcsok története
Japánban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is beszélnek szellemjárta, kísérteties hegycsúcsokról, melyeket sokan megpróbáltak meghódítani, de csak kevesen élték túl a vállalkozást. A kínai Hua-hegy, az alvilági istenek búvóhelye csupán egy a lidérces magaslatok közül.
Képek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!