Szöveget fordított át DNS-re: magába is fecskendezte a biohacker

Bizarr ötletet eszelt ki a DNS-hacker, és nem félt kipróbálni.

dns
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Láttunk már nem egy, nem kettő filmet, melyben különös emberkísérletek zajlottak, ám azt magunk sem gondolnánk, hogy a következő nem az egyik sztori a sokból. Egy francia férfi, akit biohackernek is nevezhetünk, furcsa dolgot eszelt ki, és nem félt kipróbálni.

Adrien Locatelli, a grenoble-i biohacker a Korán és a Biblia sorait fordította át DNS-kóddá, majd ültette be saját szervezetébe.

Veszélyes dologra vállalkozott a DNS-manipulátor

Locatelli meglepő módon nem egy tapasztalt tudós, hanem mindössze középiskolai tanuló. Nem tudta, hogy akár végzetes is lehet egy ilyen kísérlet, hiszen szervezete akárhogy reagálhatott volna a beültetésre.

Ötletét arra alapozta, hogy a DNS-ben minden gén az ACGT betűk jelölte alkotóelemek kombinációiból tevődik össze. Ebből kiindulva fogta a Koránt és a Bibliát, és átfordította azok néhány sorát DNS-kóddá. Ezután lábaiba fecskendezte a szövegből konvertált kémiai láncokat.

- Mivel lehetséges digitális információt DNS-sé konvertálni, kíváncsi voltam, mi lesz a helyzet egy vallásos szöveggel, ha azt egy élőlénybe ültetjük - mondta Locatelli.

Egyelőre jól van a biohacker

A merész középiskolás - akinek tettéből következően magas szintű a tudása, így akár sokra is viheti még - egyelőre semmi változást nem tapasztalt magán. Maga körül annál inkább, mivel környezete, illetve a tettéről neten értesülő emberek igen erős nemtetszését váltotta ki a bizarr kísérlet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Testén egyetlen apró változást észlelt csak. Miután beinjekciózta magát a vallásos sorokkal, pár napra bedagadt a bal lába. Azt nem tudni, mixelte-e a két írásból származó sorokat, vagy egyik lábába a Biblia, másikba a Korán sorai kerültek, de szerencsére egyéb egészségügyi károsodást nem szenvedett el a merész tizenéves. Remélhetőleg a későbbiekben sem derül ki semmilyen mellékhatása az akciónak.

Mi zajlott valójában a viktoriánus elmegyógyintézetekben? Szomorú, de igaz

Elolvasom

Képek: Getty Images.

Ezt is szeretjük