Isteni sültek marhából
A sült marhahús minden formája a pasik nagy kedvence. Lepd meg párodat egy romantikus vacsorával, hiszen a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út!
Ha eddig féltél a vörös hús elkészítésétől, itt az ideje, hogy továbblépj, és kipróbáld magad ebben a műfajban is. A marhahús sütése nem sokkal nehezebb, mint a csirkéé vagy a pulykáé, maximum több odafigyelést igényel.
Ráadásul biztosan a párod tetszését is elnyeri, ha kipróbálod mesés receptjeinket.
Marhasült vörösboros mártásban
Hozzávalók:
- 1,5 kg vesepecsenye
- 20 dkg gyöngyhagyma
- 2,5 dl marhahúsleves
- 2 evőkanál olaj
- 2 evőkanál liszt
- 2 evőkanál száraz vörösbor
- só
- bors
Egy jénai tál aljába önts olajat, majd a forró sütőben melegítsd fel. Tedd bele a húst, és mindkét oldalát süsd meg hirtelen. Vedd ki a húst, és hagyd, hogy a felesleges zsiradék lecsepegjen. Tedd vissza a húst, és a karikára vágott vöröshagymával és a gyöngyhagymával egyetemben told be a sütőbe, és puhítsd meg, ehhez legalább egy órára lesz szükség.
Ha kész, tedd vágódeszkára, és felszeletelés előtt hagyd állni 5-10 percig. A marhahúslevet és a vörösbort öntsd egy kisebb lábosba, és forrald fel, majd kisebb láng mellett hagyd, hogy besűrűsödjön. Tálaláskor a húst locsold meg a mártással.
Konyakos sült marhacomb
Hozzávalók:
- 80 dkg marhacomb
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál mustár
- 1 dl konyak
- fél dl olaj
- só
- bors
A marhacombot kend be só és bors keverékével, a zúzott fokhagymával, valamint a mustárral. Mindkét oldalát süsd meg pici olajon, majd tedd egy tepsibe. Öntsd rá a konyakot nagyjából 2,5 dl víz kíséretében, és takard le alufóliával. Előmelegített sütőben párold puhára egy óra alatt, majd vedd le a fóliát, és süsd pirosra.
Gombás marhasült
Hozzávalók:
- 1 kg marhahús
- 50 dkg gomba
- 20 dkg paprika
- 20 dkg paradicsom
- 3 gerezd fokhagyma
- 3 dl tejföl
- 2 fej vöröshagyma
- 2 teáskanál pirospaprika
- 1 dl étolaj
- liszt
- só
- bors
A római tálat legalább fél órára áztasd be hideg vízbe. A húst szeleteld fel, majd sózd meg. Lisztet keverj össze pirospaprikával, és forgasd bele a hússzeleteket. A gombát, a paradicsomot, a paprikát és a vöröshagymát szeleteld fel. A tejfölt az olajjal, a zúzott fokhagymával és ízlésed szerint sóval és borssal keverd ki. A római tál aljába fektesd bele a hússzeletek felét, majd szórd rá a zöldségek felét, és végül locsolj rá a tejfölös szószból. Ismételd meg a rétegezést, és locsold rá a maradék tejfölt. Előmelegített sütőben süsd puhára, és már tálalhatod is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hagymás rostélyos
Hozzávalók:
- 1 kg rostélyos
- 4 fej vöröshagyma
- olaj
- só
- bors
A rostélyost szeleteld fel, majd picit klopfold ki. Borsozd meg, majd locsolj rá olajat, és éjszakára tedd hűtőbe. A hagymákat karikázd fel, és pici olajon pirítsd meg. Vedd ki a hagymákat, és tedd a húst a serpenyőbe. Hirtelen süsd meg mindkét felét, majd sózd meg. Tedd tányérra, és szórd rá a tetejére a hagymakarikákat. Hasábburgonyával tálald.
OLVASD EL EZT IS!
- csirkemell
- húsételek
4 omlós töltött hús
- húsételek
- sült
Hirtelen sült húsok receptjei
- csirke
- pulyka