Érdekes dolog derült ki a kutya és az ember kapcsolatáról: friss kutatás mutatott rá
Kutyáikkal érkezhettek Amerikába az első emberek.
Összesen 2027 találat.
Kutyáikkal érkezhettek Amerikába az első emberek.
A koronavírus hosszú távú szövődményekkel is járhat, amikről friss kutatásban számoltak be.
97 északi-sarki vízmintából 96-ban kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét.
Jill Bolte Taylor idegkutatóként saját magán tudta megfigyelni, és később dokumentálni az agyvérzés tüneteit.
Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok.
Több száz új fajjal bővült az ember által is ismert élővilág a 2020-as évben.
A gyereknevelés és munkavégzés közben is akadnak stresszes helyzetek, kutatók megvizsgálták, melyik viseli meg igazán a szülőket.
Vigyázz, mit mondasz egy alvó ember jelenlétében!
Hogyan kerülnek a lyukak az ementáli sajtba? Nem a szén-dioxid az oka.
Dán kutatók szerint az emberi szem felismeri a kamuhíreket.
Ahhoz, hogy az alvás pihentető legyen, nemcsak kényelmes ágy, hanem megfelelő hőmérséklet is szükséges.
Igyál meg egy pohár tejet a fokhagymás pirítós mellé!
A szakértő elárulta, milyen hosszan szeretkeznek átlagosan a párok. Sokan nem erre a válaszra számítottak volna.
A káromkodásnak előnye is lehet. Tudományos bizonyíték van rá.
Így befolyásolja az alvás-ébrenlét ciklust a sötét és a hideg.
Egyes áttörő orvostudományi felfedezések csak a szerencsének köszönhetőek – meglepő, miket találták fel véletlenül.
Kanál a kibontott pezsgősüvegben. Működik, vagy városi legenda?
Egy új vizsgálat során még többet megtudhattak a kutatók az ősállatok életmódjáról.
A kutatás szerint a nők nem a külső jegyeket tartják a leglényegesebbnek a férfiakban. Ezeket a tulajdonságokat sokkal fontosabbnak vélik.
A kutyák nem tudják, hogy a szavak minden hangja számít.
Szinte felfoghatatlan, milyen kínokat élhet át a tudós azután, hogy a rengeteg szúnyog megcsípi.
Hiába próbálsz visszagondolni, a korai gyerekkorodból semmilyen emléked nem maradt meg, aminek több oka lehet.
Az UNICEF Magyarország kutatásából kiderül, hogyan vélekednek a magyarok a gyereknevelésről.
A kurtatás szerint összefüggés lehet a felépülés gyorsasága és a védettség időtartama között.
Megkétszereződött a szorongó fiatalok száma a járvány tavaszi hulláma alatt egy brit tanulmány szerint.
A tünetek jelentkezésekor és utána öt napig a legfertőzőbb a beteg.
Sokan aggodalmukat fejezték ki a maszkviseléssel kapcsolatban, hiszen úgy gondolták, ez károsítja a szív- és tüdőműködést.
Már régóta gyanították, hogy Mianmarban él egy eddig azonosítatlan emlősfaj.
Kiderült a kutatásból, mik a flörtölő mosoly legfőbb összetevői. Ezek küldik a legegyértelműbb üzenetet a férfiak számára.
Ősi tómedret találtak a grönlandi jégtakaró alatt.