20 percen túli késés esetén visszakapják a jegyár felét a MÁV és Volán utasai: nagy bejelentéseket tett Lázár János
A MÁV-csoport és a Volán-csoport összes mosdóját is fel fogják újítani az építési és közlekedési miniszter ígérete szerint.
A MÁV-csoport és a Volán-csoport összes mosdóját is fel fogják újítani az építési és közlekedési miniszter ígérete szerint.
Vannak olyan régi illemszabályok, amelyek az idők folyamán mit sem veszítettek fontosságukból, főleg, ha a tömegközlekedésről van szó!
A videón látszik, hogy mennyire felkészültek a finnek, ha vasútról van szó.
Nem szívesen ülne senki egy ilyen utastárs mellé.
Ezek után nem lesz ugyanolyan rajtuk utazni.
Ezekben a városokban az átlag alatt van a bűnözés, biztonságosak a látogatók számára, és kevesebb átveréssel találkoznak a turisták.
Új korszak a MÁV-nál: Egyre több vonaton nem lesz kalauz szeptembertől
A március 1-től életbe lépő változásokat magyarázza el a MÁV-Volán csoport ma induló honlapja.
Egy nyereményjátékon is részt lehet venni.
Február 12-től lép életbe az a változás a BKK járatain, ami sokakat érinteni fog.
A változás a csúcsidőben sűrűn járó járatokat érinti majd.
Fontos újításról adott hírt Vitézy Dávid.
Ennek nagyon sokan fognak örülni.
A furcsa mintázatnak és az ikonikus szúrós-bolyhos textúrának oka van.
Nagy bejelentést tett a BKK.
Elárulták az akció részleteit.
Sok utast érinthet a változás.
Bizonyos esetekben 60 százalékos a drágulás.
Ezeket a járatokat fogja érinteni az újítás.
Nagy illetlenség és igen zavaró mások számára, ha ezeket az alapvető illemszabályokat nem tartja be valaki a tömegközlekedésen.
A MÁV és a Volán is közleményt adott ki arról, hogy meddig érvényesek a decemberi bérletek.
A vakvezető kutyás látássérültek több türelmet és megfelelő segítséget szeretnének kérni a látó társadalomtól a tömegközlekedésben.
Folyamatosan vonják ki az Ikarus buszokat a forgalomból, ezen a héten két típusa is eltűnik az utakról.
Meghosszabbítják a temetők nyitvatartását a hosszú hétvégén, a BKK egyes járatai sűrűbben közlekednek, sőt rendkívüli járatokat is indítanak a hosszú hétvégén.
Ezek az utasok alaposan kiverték a biztosítékot a helytelen viselkedésükkel.
Európa több városában ingyenes vonatjáratokkal és helyi közlekedéssel motiválják a lakosságot az autós utak kiváltására.
Az energiaválság a tömegközlekedésre is rányomhatja a bélyegét.
Számos helyen útlezárás lesz Budapesten a hétvégén, ami a járművek közlekedését is érinti.
Érdemes megtervezni az utazást, hiszen a megszokottól eltérő menetrend szerint közlekednek a járatok az ünnep miatt.
A határidő lejárta után sokan már kizárólag érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait.
A héten elektromos autóbuszokat tesztelnek a fővárosban, amiket ingyenesen lehet igénybe venni.
A Városligetben jártadban-keltedben biztosan találkoztál már a különös, első pillantásra megmagyarázhatatlannak tűnő építménnyel.
Egyszerű BKK-járművel utazva is rácsodálkozhat az ember a panorámára.
Több járat menetrendje is változik a hosszú hétvége miatt, nagyobb utasforgalomra is lehet számítani.
Így jár az M3-as metró a márciusi hétvégéken.
A BKK szigorított követeléskezelési módszerei miatt magasra rúghat a büntetés összege.
Hamarosan nemcsak hagyományos vonaljegyekkel és bérletekkel, hanem időalapú jegyekkel is lehet majd utazni a BKK járatain.
A városi létforma olykor különleges megoldásokat követel.
Sokszor egészen váratlan helyzetekkel találhatjuk szembe magunkat a tömegközlekedési eszközökön.
A gyaloglás jót tesz az egészségednek és a környezetnek is, olcsó, nem kell hozzá speciális felszerelés, ráadásul mindenki űzheti.
Ismét szigorít a járványügyi intézkedéseken a kormány.
Budapesten és környékén is várnak szebbnél szebb panorámát nyújtó kilátók.
Több változásra is számítani lehet a budapesti tömegközlekedési eszközökön.
A BKK arra kéri utasait, tartsák be a járványügyi előírásokat.
A húsvét miatt változik a márciusi bérletek érvényességi ideje.
Fontos döntést hozott a Budapesti Közlekedési Központ a járművezetők egészsége érdekében.
Szerdán egy perc némasággal emlékezik Budapest a járvány áldozataira.
Számos munkavállaló élhet az ingyenes tömegközlekedéssel, ha náluk van ez az igazolás.
Luxemburg egész területén ingyenes a tömegközlekedés, ami a fővárosba ingázóknak is kedvez.
Öt nappal kiterjesztette a MÁV a szeptemberi bérletek érvényességét.
Csütörtöktől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek a Volánbusz járatain.
Az utasok közben egyperces megemlékezést hallgathatnak a trianoni döntés századik évfordulóján.
Összegyűjtöttük a koronavírus-járvány miatti legfontosabb változásokat a közlekedésben.
Ezeket az utasokat valaki igazán megtaníthatná némi illemtanra.