Itt lesznek útlezárások Budapesten a hétvégén: így változik a forgalom

Számos helyen útlezárás lesz Budapesten a hétvégén, ami a járművek közlekedését is érinti.

GettyImages-87322757
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hétvégén több útlezárásra is lehet számítani Budapesten - áll a BKK pénteki közleményében. A tömeg- és autós közlekedés résztvevőit egyaránt érintik az időszakos lezárások.

Június harmadik hétvégéjén különböző rendezvények és események miatt ideiglenesen változások állnak be a budapesti forgalomban, számos BKK-járat terelve közlekedik.

Lezárások a Hősök tere környékén

Rendezvény miatt lezárják pénteken 18 órától másnap hajnali 6 óráig a Kós Károly sétányt és a Hősök terét, valamint 21 órától várhatóan éjfélig a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Szondi utca között, az Andrássy utat a Hősök tere és az Oktogon között, a Hermina úton pedig a közlekedésben részt vevők félpályás korlátozásra készüljenek az Ajtósi Dürer sor felé.

GettyImages-1194774066

A mai nap folyamán, 21 órától az alább olvasható érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek.

  • A 20E autóbusz nem érinti a Hősök tere, és Káposztásmegyer felé a Vágány utca / Róbert Károly körút megállót sem.
  • A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz nem érinti a Hősök tere, a Benczúr utca, a Damjanich utca / Dózsa György út, valamint a Keleti pályaudvar felé a Dembinszky utca megállót sem.
  • A 105-ös és a 178-as autóbusz mindkét irányban a Podmaniczky utcán át közlekedik, több megállót nem érint.
  • A 70-es trolibusz nem érinti az Olof Palme és a Dvořák sétány megállót.
  • A Zugló vasútállomás felé, illetve a Károly körút (Astoria M) felé közlekedő 72M és a 74-es trolibusz nem érinti a Bethesda utca megállót és a Ciklámen utcát pedig áthelyezik 23:30-ig.
  • A 75-ös trolibusz nem érinti a Vágány utca / Dózsa György út és a Stefánia út / Thököly út közötti megállókat.
  • A 76-os trolibusz a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar, valamint a Keleti pályaudvar és a Károly körút (Astoria) között közlekedik.
  • A 979A autóbusz a Hősök tere felé nem érinti a Kodály körönd és a Bajza utca megállót.  

Lezárják a Szabadság hidat

Filmforgatás miatt pedig lezárják a Szabadság hidat, a közlekedést érintő változások szombat hajnali 4 órától vasárnap 23:55-ig tartanak. Az alább látható BKK-járatokat érinti a változás.

  • A 47-es és a 48-as villamos terelve közlekedik a Széll Kálmán térig, nem érinti a Fővám tér, a Kálvin tér, az Astoria és a Deák Ferenc tér megállót.
  • A 49-es villamos nem közlekedik.
  • A N19-es nosztalgiavillamosnak módosul az útvonala: a Móricz Zsigmond körtér M és a Bécsi út / Vörösvári út között közlekedik.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Változás a pesti alsó rakparton

Ezenkívül hétvégére még a Pesti alsó rakpartot is lezárják szombat reggel 6 óra és vasárnap 23:50 között a Közraktár uta és a Margit híd között, mert átadják a gyalogos- és kerékpáros-forgalomnak. Ebben az időszakban a 105-ös és a 178-as autóbusz terelve közlekedik, a Gyöngyösi utca felé nem érinti az Eötvös tér és a József nádor tér megállót.

Lezárják az Ybl Miklós teret

Az Ybl Miklós teret is lezárják rendezvény miatt szombat 23:59-tól egészen június 20-áig, hajnali 4 óráig. Emiatt az érintett BKK-autóbuszok terelve közlekednek, a 105-ös autóbusz nem érinti a Clark Ádám teret és a Várkert Bazár megállót, a 916-os éjszakai járat kihagyja a Várkert Bazár megállóhelyet, illetve az Uránia felé a Clark Ádám tér megállót is. A 990-es éjszakai járat szintén nem érinti a Várkert Bazár megállót.

Szakaszos korlátozás vonulásos rendezvény miatt

Időszakos és szakaszos korlátozásra kell számítani szombaton 16 órától 18 óráig vonulásos rendezvény miatt, illetve vasárnap 15 órától 17 óráig a Városligettől a Zielinski híd-Dózsa György út-Váci út-Róbert Károly körút-Kós Károly sétány útvonalon.

Megint változik az M3-as metró közlekedési rendje

Máshogy jár az M3-as metró 2022 nyarán, mint eddig.

Megint változik az M3-as metró közlekedési rendje: a BKK közölte, mire kell készülni

Máshogy jár az M3-as metró 2022 nyarán, mint eddig.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük