Ingyenes lesz a tömegközlekedés ebben a magyarországi városban: sok embert érint a változás
Ennek nagyon sokan fognak örülni.

Tatán január elsejétől mindenki számára ingyenes lesz a tömegközlekedés, tavasszal felmérik, hogyan változott az utazók száma - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település önkormányzata pénteken az MTI-vel.
Ingyenes tömegközlekedés Tatán
A közlemény szerint jelenleg az önkormányzat évente 120 millió forintot fizet azért, hogy a helyi buszközlekedés működhessen, és ennyit tesz hozzá a magyar állam is. A jegyek eladásából 30 millió forint bevétel származik.

A képviselő-testület a legutóbbi ülésén fogadta el a javaslatot, hogy az árak emelése helyett az önkormányzat vállalja át a jegyek költségét, és így bárki ingyenesen utazhasson a járatokon.
Az önkormányzat eddig is támogatta a diákok utazását, Tatán ötezer diák már húsz éve térítés nélkül veheti igénybe a buszközlekedést - írták.
A tatai vadlúdvonulás egyébként novemberben zajlott, amelyről megtekinthetsz egy csodálatos képes válogatást, ide kattintva.
Ezek a legjobb középiskolák most Magyarországon: megjelent a friss lista
Így alakult idén a sorrend.
Ezek a legjobb középiskolák most Magyarországon: megjelent a friss lista
Így alakult idén a sorrend.
ElolvasomKiemelt képünk illusztráció, forrás: Getty Images Hungary