4 élelmiszer, ami fokozhatja a daganatos megbetegedések kialakulását: az elkészítés módja is számít
Ezekkel az ételekkel és elkészítési módokkal nem árt vigyázni, jelentősen károsíthatják az egészséget.
A daganatos megbetegedések kialakulásában számos tényező szerepet játszhat, melyek nem is minden esetben ismertek. Az örökletesség mellett a környezeti hatások és az életmód sem lebecsülendő, de fontos megjegyezni, hogy annak ellenére is létrejöhet a probléma, hogy az ember odafigyel magára és az egészségére.
Mégis lényeges néhány dolgot szem előtt tartani. Az étkezés szoros kapcsolatot mutat az egészséggel, illetve annak hiányával is. Rossz hír, hogy a nyugati típusú, feldolgozott élelmiszerekre építő étrend kedvez a különböző kórképek, így a rosszindulatú elváltozások kialakulásának is.
Problémás ételek
Az étkezés többféleképpen jelenthet kockázatot: egyes táplálékok növelik az elhízás és a cukorbetegség valószínűségét, ami bizonyos ráktípusok hátterében megfigyelhető. A túlsúlyos vagy elhízott személyeknél a vizsgálatok szerint például kétszer olyan gyakori a vese- és a májrák, mint a normál testalkatúaknál.
Némely ételek pedig karcinogén, vagyis rákkeltő anyagokat tartalmaznak, de nem törvényszerű, hogy a fogyasztásuk mindenképpen előidézi a betegséget. Mindenesetre a következő táplálékok esetében ajánlott körültekintően eljárni, az semmiképp sem jó, ha túlzottan gyakran kerülnek az asztalra.
Feldolgozott húskészítmények
A feldolgozott húskészítmények közé tartoznak azok a többnyire vörös húsok, amelyeket füstöléssel, sózással, pácolással vagy konzerválással tartósítanak, például a kolbász, a sonka, a virsli vagy a szalámi. A Nemzetközi Rákkutató Intézet (International Agency for Research on Cancer - IARC) már 2015-ben a karcinogén élelmiszerek közé sorolta a feldolgozott húsokat. Egy 2019-es tanulmány szerint a vastagbélrák fő rizikótényezői között szerepelnek, egy 2018-as vizsgálat pedig a túlzott fogyasztásuk és a mellrák közötti kapcsolatra hívta fel a figyelmet. Fontos megjegyezni, hogy ezek a termékek, bár a vásárlók nem mindig gondolnak rá, gyakran hozzáadott cukrot is tartalmaznak.
Magas hőmérsékleten túlsütött ételek
A túlsütés hatására, különösen a húsok esetében, karcinogén anyagok, PAH-ok (policiklusos aromás szénhidrogének), illetve heterociklusos aminok jöhetnek létre, amelyek a DNS-ben idézhetnek elő potenciálisan daganat kialakulásához vezető változásokat. A túlsütés gyakori hiba grillezés, serpenyőben készítés vagy barbecue során. A magas hőmérsékleten elkészített nagy keményítőtartalmú ételek (például a sült burgonya) az akrilamid nevű vegyület forrásai, ami szintén növelheti a daganatok előfordulásának valószínűségét.
Finomított szénhidrátot tartalmazó táplálékok
A finomított szénhidrátot, hozzáadott cukrot tartalmazó ételek és italok rendszeres fogyasztása jelentősen növeli a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kockázatát. Mindkét állapot fokozza a gyulladást, és oxidatív stresszt jelent a sejtek számára. A diabétesz szerepet játszhat egyebek mellett a hasnyálmirigy-, a mell-, a petefészek- és a méhrák kialakulásában is. A hozzáadott cukrok kikerülése nem egyszerű feladat, az édességek és üdítőitalok mellett a péktermékek és a húskészítmények is általában tartalmaznak ilyen anyagokat, de konzervekben és olykor még a mirelit zöldségekben is megtalálhatók.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Alkohol
Ugyan nem ételről van szó, de nem szabad elmenni szó nélkül a túlzott alkoholfogyasztás mellett sem: amikor az alkoholt a máj lebontja, acetaldehid keletkezik, amit szintén a rákkeltő anyagok közé sorolnak. Megzavarja az immunrendszer működését, károsíthatja a DNS-t. A menopauza utáni nők esetében megfigyelték, hogy már az alacsony vagy mérsékelt alkoholfogyasztás is növelheti a mellrák kialakulásának valószínűségét.
A jól összeállított, antioxidáns hatású vegyületekben, vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban gazdag étrend sokat segíthet az egészség megőrzésében, a testsúly optimális szinten tartásában és a vércukorszint stabilizálásában is.
Antioxidánsokban gazdag ételek
A szabad gyökök nagy mennyiségben sejtkárosító hatásúak - akár daganatok kialakulásához, érelmeszesedéshez is vezethetnek -, így ennek ellensúlyozására a szervezet ezeket semlegesítő antioxidáns hatású vegyületeket is termel. Antioxidánsokat a táplálkozás útján is be lehet juttatni.
Finom és természetes immunerősítők a konyhából: a legjobb antioxidáns-források listája
Az őszi hónapokban érdemes minél több antioxidánsokban gazdag élelmiszert fogyasztani, hogy az immunrendszer ellenállóbb legyen.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- megelőzés
- rákkeltő