Építik az izmokat, erősítik a testet: 10 növény, ami nagyon gazdag fehérjében
A húson túl számos növényi eredetű étel is tele van fehérjével.
A fehérjék nélkülözhetetlenek a szervezet számára, hiszen részt vesznek a sejtek megújulásában, a test sérüléseinek leküzdésében, valamint az izomépülésben is.
A test számára szükséges esszenciális fehérjék az élelmiszerekből pótolhatók. A naponta javasolt mennyiség a nők esetében 50-50 gramm, de a fehérjeigény számos tényezőtől függ, többek közt a kortól, a testsúlytól vagy az aktivitás szintjétől is. Aktív munka végzésénél, illetve rendszeres, intenzív edzés mellett az egyéni szükséglet jóval magasabb is lehet.
Növényi fehérjeforrások
A növényi eredetű fehérjeforrások a vegetáriánus étrend követői mellett az egészségügyi diétát folytatók számára is hasznos segítséget jelenthetnek, így magas koleszterinszint vagy köszvényes betegség esetén is fontos a lista. Utóbbinál azonban figyelembe kell venni, hogy a hüvelyes zöldségeket is minimalizálni kell.
(Borító- és ajánlókép: Getty Images Hungary.)
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció