Ezt a 3 pontot masszírozd a hasadon, hogy rögtön laposabb legyen - Mutatjuk, hogyan
Elég egy-egy percet rászánni.
Ahhoz, hogy tartósan fogyást érj el, sajnos sok kitartásra és egy jó diétára van szükség. Nem feltétlenül a felesleges zsírtól türemkedik azonban ki a hasfalad.
A lógó, kiálló hasért nagyon sokszor részben vagy egészben a bélrendszerben való gázképződés és a feleslegesen visszatartott víz felelős. Ezektől szerencsére jóval könnyebb megszabadulni, mint a zsírpárnáktól, így már egy néhány perces masszázs is segíthet, hogy szinte rögtön laposabb legyen a hasad.
Így masszírozd a hasad
Tedd a két ujjadat erre a pontra, és kissé nyomd befelé a hasadat, majd rajzolj vele apró köröket pár percen keresztül. Ez a mozdulat segíti a gyomorból a felesleges gázok távoztatását, melyet felpuffasztanának, sőt, élénkíti a keringést és az epefolyadék áramlását is, így könnyíti az emésztést.
Ebből a pontból indulva, a hasad kissé benyomva indulj jobbra, haladj felfelé a bordádig, ennek vonala mentén egyenesen térj át balra, húzd lefelé a kezed, majd érkezz vissza ide, középre. Ezt a mozdulatsort egy-egy percig végezve segítheted a gázbuborékok végighaladását a bélrendszeren.
A két csípőcsontod között félúton található pont segít megszabadulni a visszatartott víztől. Tedd rá gyengéden a tenyeredet, és finoman masszírozd jobbra-balra mozdulatokkal egy percen át. Ezzel élénkítheted a húgyhólyag működését és a hasi vérkeringést. A masszázst akkor csinálod jól, ha hamarosan pisilned kell.
A has masszírozása megoldást jelenthet, ha néhányszor azt veszed észre, hogy puffadsz, vagy éppen a szokásosnál több vizet tart vissza a szervezeted. Ha viszont ezek az állapotok állandósulnak, fájdalommal járnak, valamint szorulás vagy hasmenés jelentkezik, mindenképpen keresd fel az orvosodat! A masszírozás nem helyettesíti a rostban, probiotikumokban gazdag táplálkozást, melyre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy odabenn minden rendben menjen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
10 perces keringésélénkítő torna
Ezeket a mozdulatok végezd el, és hosszan élénkebben pörög majd a keringésed, amitől több kalóriát égetsz el, és többet is fogysz majd.