Ezt a 3 pontot masszírozd a hasadon, hogy rögtön laposabb legyen - Mutatjuk, hogyan
Elég egy-egy percet rászánni.
![Has masszírozása fogyáshoz](https://kep.index.hu/1/0/1703/17037/170375/17037588_1042736_c79b74a74ba54b02c885cc5355c2b11f_wm.jpg)
Ahhoz, hogy tartósan fogyást érj el, sajnos sok kitartásra és egy jó diétára van szükség. Nem feltétlenül a felesleges zsírtól türemkedik azonban ki a hasfalad.
A lógó, kiálló hasért nagyon sokszor részben vagy egészben a bélrendszerben való gázképződés és a feleslegesen visszatartott víz felelős. Ezektől szerencsére jóval könnyebb megszabadulni, mint a zsírpárnáktól, így már egy néhány perces masszázs is segíthet, hogy szinte rögtön laposabb legyen a hasad.
Így masszírozd a hasad
Tedd a két ujjadat erre a pontra, és kissé nyomd befelé a hasadat, majd rajzolj vele apró köröket pár percen keresztül. Ez a mozdulat segíti a gyomorból a felesleges gázok távoztatását, melyet felpuffasztanának, sőt, élénkíti a keringést és az epefolyadék áramlását is, így könnyíti az emésztést.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1703/17038/170381/17038154_390303d6d63532e6423613cb25b8198c_wm.jpg)
Ebből a pontból indulva, a hasad kissé benyomva indulj jobbra, haladj felfelé a bordádig, ennek vonala mentén egyenesen térj át balra, húzd lefelé a kezed, majd érkezz vissza ide, középre. Ezt a mozdulatsort egy-egy percig végezve segítheted a gázbuborékok végighaladását a bélrendszeren.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1703/17038/170381/17038162_ccbedb541730ce4122fa837cb3ab9fba_wm.jpg)
A két csípőcsontod között félúton található pont segít megszabadulni a visszatartott víztől. Tedd rá gyengéden a tenyeredet, és finoman masszírozd jobbra-balra mozdulatokkal egy percen át. Ezzel élénkítheted a húgyhólyag működését és a hasi vérkeringést. A masszázst akkor csinálod jól, ha hamarosan pisilned kell.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1703/17038/170381/17038186_d6d2334032b3383b74757e31a14a9151_wm.jpg)
A has masszírozása megoldást jelenthet, ha néhányszor azt veszed észre, hogy puffadsz, vagy éppen a szokásosnál több vizet tart vissza a szervezeted. Ha viszont ezek az állapotok állandósulnak, fájdalommal járnak, valamint szorulás vagy hasmenés jelentkezik, mindenképpen keresd fel az orvosodat! A masszírozás nem helyettesíti a rostban, probiotikumokban gazdag táplálkozást, melyre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy odabenn minden rendben menjen.
![](https://kep.index.hu/1/0/5732/57327/573278/57327809_07309cacaf807221b8f555abed88fed7_wm.jpg)
Hüvelyszárazság enyhítése hormon nélkül!
Az égő, feszülő érzéssel, nehézkes együttlétekkel járó hüvelyszárazság a változókornál korábban is kialakulhat. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp segít enyhíteni a panaszokat. A kozmetológiából jól ismert hialuronsav mellett gyógynövények kivonatát tartalmazza. A Cikatridina használata a menopauzában tartósan ajánlott, a terhesség és szoptatás alatt pedig az orvos ajánlása szerint.
A Cikatridina patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bOtFNli_4PcO5g8g7uE3UWYlj7zZX6dwSzrwTCOtimr.97/stparam=smdljpsrsq/fastid=mwbrtkhdnmxayhgxjkqktbuneelt/nc=0)
Promóció
10 perces keringésélénkítő torna
Ezeket a mozdulatok végezd el, és hosszan élénkebben pörög majd a keringésed, amitől több kalóriát égetsz el, és többet is fogysz majd.