Rengeteg embert érintenek ezek az alvászavarok: nem mindegy, hogy vizsgálják ki őket
Az alvászavarok egyre több embert érintenek, a következményeik pedig akár igen súlyosak is lehetnek.
Az alvászavar hatékony kezelésére csak a megfelelő diagnózis felállítása után van esély, ezért fontos, hogy az érintettek minél előbb szakemberhez forduljanak.
Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus azokra az alvással kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet, amelyek diagnosztizálásában óriási szerepe van az alváslaborban történő vizsgálatnak.
Alvászavarok vizsgálata
Az alváslaborban történő vizsgálat kétféle monitorozást tesz lehetővé:
- A poligráfiás vizsgálat során figyelik és rögzítik az alvás közbeni légzést, a perifériás pulzust, a vér oxigéntelítettségét, mellkasi légzési kitérést, szívfrekvenciát, testpozíciót, lábmozgást. Ez a vizsgálat azonban nem foglalja magában az alvás szerkezetének, időtartamának, minőségének megfigyelését.
- A poliszomnográfiás vizsgálat a poligráfiás vizsgálat által mért adatokon túl képes monitorozni az alvás mélységét, szerkezetét, az alvásciklusok számát, az elalváshoz szükséges és a teljes alvásidőt, az éjszakai ébredések gyakoriságát. Ez az összetett elemzés arra épül, hogy a poliszomnográfia a poligráfiás vizsgálaton túl további csatornákkal is rendelkezik.
A vizsgálat éppen egy egész estén és éjszakán át zajlik. Ezenkívül az alváslaborban nemcsak a diagnózis állítható fel, de kontrollvizsgálat során a már diagnosztizált alvásbetegségekre rendelt kezelések hatékonysága, működése is felmérhető.
Ezeknél az alvászavaroknál fontos az alváslabor
Az elalvás egy olyan fázissal kezdődik, aminek a neve non-rapid eye movement (NREM), vagyis nem gyors szemmozgás. Ezen fázis alatt az agyhullámok, amelyeket az EEG rögzít, jelentősen lelassulnak. Ilyenkor a szem sem mozog gyorsan, szemben a későbbi alvásfázissal.
Egy-két órás NREM-fázis után ugyanis az agy aktivitása felgyorsul, és bekövetkezik a rapid eye movement (REM), vagyis gyors szemmozgásos fázis. Ilyenkor jelentkezik az álmodás is. Normál esetben több alvási ciklus következik be egy éjszaka alatt, nagyjából 90 percenként váltja egymást a NREM- és a REM-szakasz. Ezt a ciklikusságot boríthatják fel a különböző alvászavarok.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az alváslaborban minden jelentős alvásbetegség vizsgálható
- Alvási apnoé vagy más alvással összefüggő légzési rendellenesség: ezekben az állapotokban a légvétel időközönként leáll, majd levegő utáni kapkodással újraindul.
- Nyugtalan láb szindróma: ennél a zavarnál a láb éjjelente akaratlanul megfeszül, elernyed, egyfajta bizsergés, zsibbadás jelentkezik, ami akadályozza az alvást.
- REM alvási viselkedészavar: az ebben a betegségben szenvedők „eljátsszák” azt, ami álmukban történik, mozognak, forgolódnak álmukban.
- Szokatlan alvás közbeni viselkedések: olyan zavarok tartoznak ide, mint például az alvajárás, a hánykolódás, a ritmikus mozgások.
- Krónikus álmatlanság: az inszomnia kivizsgálásához szinte minden esetben fontos az alváslabor.
- Az alváslaborban történő vizsgálat csupán annyi előkészületet igényel, ami egy jó alváshoz is kellene. Délután már nem tanácsos alkohol- és koffeintartalmú italokat fogyasztani, és a nappali szunyókálás sem ajánlott - hangsúlyozza dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus.
- Úgy kell készülni, mint akár otthon tennénk, még az alvást segítő tárgyak, például kispárna, kabala is behozható a laborba. A helyiség egyébként is úgy van berendezve, hogy a legkellemesebb, otthonos környezetet imitálja, csupán az alvástechnikus által felhelyezett elektródák jelenthetnek eleinte furcsa érzést. Az alvásvizsgálat azonban rendkívül nagy segítség a diagnosztizáláshoz és ennek kapcsán a hatékony kezeléshez. Az alvászavarok kezelése pedig egy egészen új, jelentősen magasabb életminőséget eredményezhet.
A 8 leggyakoribb alvópóz szervezetre gyakorolt hatása
Az egyes alvópózok más és más hatással vannak a szervezetre, nem mindegyik való mindenkinek.
A 8 leggyakoribb alvópóz szervezetre gyakorolt hatása: még az is számíthat, melyik oldaladon alszol
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)