Győrfi Pál és gyönyörű felesége: 17 éve a tenyerén hordja Adriennt
Győrfi Pál és felesége, Adrienn három gyerek mellett is nagyon odafigyelnek rá, hogy kapcsolatukból ne tűnjön el a szenvedély.
Összesen 959 találat.
Győrfi Pál és felesége, Adrienn három gyerek mellett is nagyon odafigyelnek rá, hogy kapcsolatukból ne tűnjön el a szenvedély.
Tápai Szabina és Kucsera Gábor elárulták, milyen most a házasságuk, és miért nem szerepelnek a jövőben együtt, házaspárként.
Berki Krisztián és Mazsi január 26-án szövetségesekként ünnepelték a házassági évfordulójukat, pedig egy hónapja még válni akartak.
Jane Hawking harminc éven keresztül volt a fizikus szerető, gondoskodó felesége. Támogatta férjét, három gyermeket nevelt, mindezek mellett pedig tovább is tanult.
Tápai Szabina Palik Lászlónak mesélt arról, milyen a házassága, és miért döntöttek úgy férjével, hogy nem vállalnak tévés szerepléseket.
Kulcsár Edina férje, Csuti kiöntötte a lelkét Palik Lászlónak, és azt is elárulta, mikor ért véget a házassága.
Judy házasságában is előfordultak nehéz időszakok, de a problémáikat mindig meg tudták beszélni.
Ezekről a témákról nem szabad megfeledkezni, ha boldog, jól működő házasságra vágynak a felek.
A szegény családból származó színésznő ünnepelt sztár lett, magánélete miatt azonban sokan ítélkeztek felette. Jókai Mórt sokan le akarták beszélni arról, hogy elvegye Rózát.
Freddie Prinze Jr. és Sarah Michelle Gellar ma már két gyermeket nevelnek.
Eszményi Viktória egy másik férfival alkotott egy párt, amikor beleszeretett Heilig Gáborba.
Esztergályos Cecília és férje szavak nélkül értik egymást, Péter a legnagyobb támasza a színésznőnek.
Al Capone és Mae Capone szerelme filmbe illő történet.
Bodrogi Gyula és Voith Ági ugyan papíron még házasok, évtizedek óta külön élnek, és a szerelmet is mások oldalán találták meg.
Németh Kristóf és Zita 2019. december 21-én keltek egybe, de úgy érzik, mintha már évtizedek óta házasok lennének.
A középkorban a szexualitást is másként közelítették meg az emberek.
Győrfi Pál és Salgó Adrienn 2005-ben váltak egy párrá, ám mielőtt családot alapítottak volna, egy teljes hónapig szüneteltették a kapcsolatukat.
Bereczki Zoltán elárulta, hogy Bata Évával összeházasodtak, akit egy ideje mindenkinek a feleségeként mutat be.
Bay Éva a Magyar Televízió bemondónője volt, Marczali László a csatorna operatőrjeként dolgozott.
A kutatás szerint hajlamosabb a hűtlenségre az, aki ezekkel a gondolatokkal egyetért, nagyobb eséllyel lép félre egy házasságban.
A Taquile szigetén élők évszázadok óta kötik és szövik színpompás, szimbólumokkal tarkított kelméiket, amelyek a párkapcsolatban is fontos szerephez jutnak.
A Kowalszky meg a Vega frontembere, Balázs „Kowalszky” Gyula házassága hullámvölgybe került, az énekes elköltözött otthonról.
A Habsburg-áll egy, a rokonházasságokból eredő rendellenesség volt.
Kinizsi Ottó és Deutsch Anita évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy kilépnek a rivaldafényből.
Bill Gates lánya kimondta a boldogító igent egyiptomi szerelmének.
Az egész világ ismeri a szexszimbólum fellibbenő fehér ruháját, azonban egy sötét történet is tartozik az ikonikus darabhoz.
A lábujjgyűrű fontos szerephez jut az indiai kultúrában, a nők nem csak a házasságkötés miatt hordják.
Csányi Sándor csak ritkán beszél arról, milyen a kapcsolata a színésznővel.
Ezek a filmek nem a rózsaszín köddel elhomályosított, irreális kapcsolatokat, hanem a valódi házasságok különböző oldalait, problémáit mutatják meg.
Egyáltalán nem igaz, hogy minden házasságban unalmassá válik a szex, vagy egy idő után teljesen eltűnnek az együttlétek. A szakértők elárulták, hogy kerülhető el a gyakori probléma.