
Németh Kristóf és bájos felesége, Zita: 3 éve élnek tündérmesébe illő házasságban
Németh Kristóf és Zita 2019. december 21-én keltek egybe, de úgy érzik, mintha már évtizedek óta házasok lennének.


Németh Kristóf csupán 12 esztendős volt, amikor 1987-ben először szerepelhetett a képernyőn a Szomszédok 4. epizódjában. Beleszeretett a színészetbe, így ezen az úton ment tovább.1998-ban végzett Benedek Miklós osztályában a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, azóta az ország egyik legnépszerűbb színésze lett.
Olyan sikersorozatokban szerepelt, mint a Barátok közt, a Drága örökösök, 2021 januárjától pedig a Keresztanyu Bárány Jóskájaként imádják a nézők. Szerencsés embernek tartja magát, hiszen nem csak a karrierje szárnyal, a magánéletét is a legnagyobb harmónia jellemzi.
Németh Kristóf és bájos felesége, Zita
Immár három éve, hogy feleségével, Zitával kimondták a boldogító igent. Kincsként vigyáznak a boldogságukra, és sokat is tesznek érte. A kommunikáció a kapcsolatuk alapja, mindent megbeszélnek. Azt, milyen összeillő párt alkotnak, mi sem bizonyítja jobban, hogy befejezik egymás mondatait, és ismerik a másik vágyait.
- Valójában olyan, mintha már évtizedek óta házasok lennénk - a legpozitívabb értelemben. Bejártuk együtt a fél világot, otthonra leltünk a családi házunkban, megszületett a kisfiunk… Csodák vannak mögöttünk, és biztos vagyok benne, előttünk is - ecsetelte Németh Kristóf a Story magazinnak.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
Nem telik el úgy nap, hogy ne lepnék meg egymást valamilyen apró figyelmességgel. Legyen az egy finom vacsora, egy meglepetéstorta vagy éppen a másik kedvenc ruhadarabjának kivasalása, igyekeznek szebbé tenni a szürke hétköznapokat is.
Bár tündérmesébe illő a szerelmük, köztük is vannak olykor nézeteltérések. Főleg a sok munkából fakadó feszültség szolgáltat kihívásokat a számukra.
- Alapmotorunk a sok beszélgetés és az együtt töltött, minőségi idő. Minél többet vagyunk együtt, annál jobb. Ha nincs időnk valamit megbeszélni, abból lehet konfliktus - ezt már Zita árulta el a házasságukról.
Ernyey Béla és felesége, Dóra
Ernyey Béla nem véletlenül áll igazi gentleman hírében, kifogástalan stílusérzékével és arisztokratákra jellemző kifinomultságával kiérdemelte a címet. A romantikában is éppolyan úriember, mint az élet bármely más területén. Tenyerén hordja feleségét, Dórát, akivel immár 13 éve alkot egy párt. Képeiken megnézheted, mennyire összeillenek.
Cover-fotó: RTL Klub/A Konyhafőnök VIP