Ő Pápai Joci felesége már 17 éve: a szőke hajú, kék szemű Anita jóban-rosszban kitartott mellette

Pápai Joci és felesége 2004-ben mondták ki a boldogító igent.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pápai Joci neve a különböző szórakoztató műsorokban egybeforrt a nevetéssel és a poénokkal. A Sztárban Sztár leszek! második évadának ítészeként sincs ez másként, Majkával minden adásban jó pár könnyfakasztóan vicces pillanatot okoznak a közönségnek. Még valamit megszokhattunk az énekestől, szívesen bókol a csinos női versenyzőknek. Szerencséjére felesége ezt egyáltalán nem veszi a szívére.

A szőke hajú, kék szemű Anitával 2004 óta élnek boldog házasságban, amelynek harmonikusságát pár elejtett megjegyzés aligha tudná megingatni. Épp ellenkezőleg, Anita teljességgel vevő a férje humorára.

Pápai Joci és felesége, Anita

- A feleségemben többek között azt imádom, hogy szereti a humorom, és egyáltalán nem féltékeny miatta. Sőt a humor nagyon jót tesz a házasságnak - ecsetelte a Borsnak 2019-ben.

A házaspárt összekovácsolták az együtt töltött évek. Kézen fogva küzdöttek meg az élet által eléjük görgetett akadályokkal, például az anyagi gondokkal. Ugyan az előadó 2005-ben mutatkozott be a nagyközönség előtt a Megasztárban, a nagy áttörést a 2017-es A Dal hozta meg számára, amelynek köszönhetően ő képviselhette hazánkat abban az évben az Eurovíziós Dalfesztiválon. A köztes időben, illetve kapcsolatuk elején azonban előfordult, hogy meg kellett küzdeniük a mindennapi betevőért, sőt első gyermekük születésénél komolyan el kellett gondolkodniuk, megtartsák-e a babát, annyira rossz anyagi helyzetben voltak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Nagyon fiatalon házasodtunk össze, és az első gyermekünk másfél év után született. Gyerekek voltunk, a feleségem 20 éves volt, én 22. Az összvagyonunk egy akkora szoba volt, hogy egy szekrénysor meg az ágyunk fért el benne. Nem éreztük azt, hogy biztonságot tudunk adni ennek a gyereknek, és elterveztük, hogy nem tartjuk meg. Aztán az utolsó pillanatban, mivel istenfélő emberek vagyunk, nem tudtuk megtenni. Így 16 év távlatában azt gondoljuk, hogy a legjobb döntést hoztuk - árulta el a Life TV Ébredj Velünk Extra vendégeként.

Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen szép Pápai Joci felesége, és azt is láthatod közös fotóikon, mennyire összeillő párt alkotnak. 

Ezt is szeretjük