Abbahagyta az ivást, több mint 40 kilót fogyott: így evett és mozgott a nő, hogy sikerüljön

A fiatal nő több mint 40 kilót fogyott attól, hogy letette az alkoholt és megváltoztatta az életmódját.

Lauren Bridgland fogyástörténete
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lauren Bridgland már 14 éves korától kezdve depresszióban szenvedett, lelki fájdalmainak enyhítésére pedig az érzelmi evés rabjává vált. 

Ahogy teltek az évek, úgy szaladtak fel rá a pluszkilók, mígnem néhány évvel később már 123 kilót mutatott alatta a mérleg. Ekkorra már teljesen elvesztette az önbizalmát.

Lauren Bridgland fogyástörténete

Végül arra jutott, hogy segítségre van szüksége ahhoz, hogy mentálisan felkészítse magát életmódjának a megváltoztatására. Szerette volna, ha sikerül feltárni a kóros kapcsolatát az ételekkel, hogy kordában tudja tartani magát. Végül a hipnoterápiát próbálta ki, elmondása szerint egyáltalán nem olyan, mint ahogy azt sokan elképzelik, megváltoztathatja az ember gondolkodásmódját, hozzáállását. Ahogy lelkileg kezdett jobban lenni, úgy változtatta meg egészségtelen szokásait is, letette az alkoholt, és összesen 41 kilót fogyott. Inspiráló története azoknak szól, akik hasonló cipőben járnak, mint egykor ő.

Lauren Bridgland 14-15 éves korától kezdve depresszióban szenvedett. Kalóriadús gyorsételeket evett, állandóan nassolt, hogy tompítsa fájdalmát, és mire egyetemista lett, már több mint 120 kilót nyomott. Ekkor jött be az életébe az alkohol is.
Nagyon rosszul érezte magát a bőrében, a mentális egészségének is ártott ez a többletsúly. Végül segítséget kért egy szakértőtől, aki azonban olyan megalázó stílusban kérdőjelezte meg próbálkozásait és kitartását, hogy a feladás határára került, legszívesebben begubózott volna otthon.
Ennek hatására jött el az az időszak, amikor többfajta diétát kipróbált, de egyik sem használt neki. Úgy érezte, hogy a saját testének a rabja, a szórakozást sem tudta elképzelni ital nélkül. Azonban egyszer csak megelégelte az állandó kudarcot, és arra jutott, hogy kipróbálja a hipnoterápiát, hogy normalizálja a kapcsolatát az étkezéssel.
Egy nyolc ülésből álló terápiára jelentkezett Tanya Lawtonhoz, aki az érzelmi evés szakértője. Tudta, hogy nem fog tudni addig változtatni, amíg pszichésen nem rendezi a dolgait. A hipnoterápia alatt valójában a fiatal nőnek hanyatt fekve, ellazult állapotban kellett válaszolnia a feltett kérdésekre. Bármiről beszélhetett, ami eszébe jutott, ilyenkor a tudat alatti, elrejtett gondolatok is feltörtek. Neki bevált a módszer.
A terápia után megtanulta kezelni a depressziós epizódjait, és csatalakozott a Slimming World nevű fogyókúrás csoporthoz, ahol tápanyagokban gazdag étrendet írtak neki elő, és szakított az alkohollal is. Két év alatt 38,5, összesen 41 kilót fogyott, és a súlyát a mai napig tartja, Instagram-oldalára előszeretettel tölt fel tájékoztató jellegű tartalmakat. Tavalyelőtt távolították el a lógó bőrt a hasáról.
Étkezés tekintetében a zsírszegény vagy zsírmentes termékeket választja annak ellenére, hogy még most is gyakran vásárol elvitelre ételeket. De mivel számára ez nem fogyókúra, hanem életmód, olyan gyorsételeket választ, amik illeszkednek a diétájába, például fehérjében és rostban gazdag indiait. Most, ha már éhes lesz, nem eszik chipset vagy csokoládét, helyette inkább gyümölcsöt rágcsál.
Az életmód-változtatása előtt nem evett reggelit, készételeket fogyasztott ebédre, olyan gyorsan felszívódó szénhidrátokat, mint a tészták, pizzák, zsíros rágcsálnivalók. Vacsorára sajtos krumplit és curryt, illetve különböző egyéb készételeket fogyasztott. Ezek között chipset és csokikat nassolt, esténként pedig alkoholt ivott.
Most már teljes kiőrlésű gabonapelyhet, gyümölcsöt, joghurtot vagy zabos banánkenyeret eszik reggelire, ebédre alacsony kalóriatartalmú tésztát szósszal, teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvicset sonkával vagy zsírszegény sajttal, esetleg tonhallal, zöldségekkel. Vacsorára maga készíti az ételeket, például zöldséges rizottót.
Edzés tekintetében elkezdett futni, eleinte csak pár percig bírta, majd elérte, hogy egyben le tudjon futni 5 kilométert. Hetente többször szokott szobabiciklizni, és saját testsúlyos erősítő edzéseket is végez különböző izomcsoportokra fókuszálva. Amikor csak ideje engedi, beiktat edzést, aminek az eredménye az arcán is jól látszik.
Most már olyan életet élhet, amilyet akar, nem kell állandóan online megrendelnie a ruháit, mert szégyenkezik a méretei miatt, és sokkal könnyebben is talál olyan darabokat, amiket szívesen hord. Mindenkinek azt tanácsolja, ne várjon arra, hogy „majd hétfőn" vagy „majd a jövő héten" elkezdi. Csak egyszerűen kezdje el már ma, hiszen minden egészséges döntés előrevisz.

(Képek forrása: Profimedia.)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük