18 kilót fogyott 1 év alatt a 63 éves nő: ez az egy dolog nagyon sokat számított a fogyásban
Hatvanéves kora felett sikerült ennek a nőnek 18 kilót lefogynia étrendjének és a testmozgásnak köszönhetően.
A 63 éves Ilene Block bebizonyította, hogy az élet egyáltalán nem áll meg ötvenéves kor felett. A Hawaii szigetén, Maui városában élő nő jóformán egész életében követte a diétás trendeket, ám amikor betöltötte a 60. életkorát, valami megváltozott a hozzáállásában.
Elhatározta, hogy abbahagyja fogyókúrás szokásait, hiszen már "elég öreg ahhoz", hogy a pluszkilók számítsanak egyáltalán - így szedett magára rövid idő alatt kicsivel több mint 13 kiló felesleget.
Fogyás 60 éves kor felett
Azonban miután meglátta a 76 éves fitneszfanatikus, Joan MacDonald előtte-utána képeit, rájött arra, hogy a kort nem lehet kifogásként használni arra, hogy az ember elengedje magát. Ilene Block, hetente hat napot edz súlyzókkal, és testépítőversenyeken is indul, 61 évesen gyökeresen megváltoztatta az életét. Egy év alatt fogyott le 18 kilót, közel 2-3 év alatt összesen 25 kilóval lett könnyebb a súlyzós edzéseknek hála, ráadásul így rengeteget ehet.
(Képek forrása: Profimedia.)
A gomba ellenes plusz
A Micovag Plus hüvelykúp természetes eredetű összetevőkkel, tejsavval és kamillakivonattal egészíti ki a hüvelygomba kezelését. A tejsav visszaállítja a normál hüvelyi pH-t, így képes gátolni a gombák szaporodását, a kamillakivonat pedig enyhíti az égő érzést és csillapítja a kellemetlen viszketést. A Micovag Plus hüvelykúp a tünetek enyhítésével teszi teljessé a célzott gombaellenes terápiát. A gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Promóció