6 előre elkészíthető egészséges reggeli, aminek jót tesz, ha áll egy éjszakát: pillanatok alatt elkészülnek
Ezekkel a reggelikkel biztos, hogy jól indul a nap!
A nap legelső étkezéséhez az alapanyagokat érdemes körültekintően megválogatni, és olyanokat részesíteni előnyben, amik energiával töltik fel a testet. Sokan azonban a reggeli rohanásban a kényelmes, de gyakran kevésbé egészséges opciókat választják. Szerencsére jó néhány egészséges opciót előre is el lehet készíteni, hogy másnap már pillanatokon belül fogyaszthatóak legyenek.
Előre elkészíthető reggelik
Az alább olvasható receptek mindegyikét az előző nap összedobhatod, így másnap már csak a hűtőbe kell értük benyúlni. Egytől egyig hosszan elnyújtják a jóllakottságérzetet a bennük lévő rostoknak és fehérjéknek köszönhetően, emellett értékes vitaminokat és ásványi anyagokat is biztosítanak.
Muffinsütőben sült tojás: a muffinsütő mélyedéseibe üss fel igény szerint tojásokat. Adj hozzá apróra vágott paprikát, feketebabot és reszelt sajtot. Tedd előmelegített, 180 fokos sütőbe nagyjából 15-20 percre, majd miután némileg kihűlt, tedd a hűtőbe, és másnap reggel már fogyaszthatod is - így nemcsak az ízek állnak jobban össze, hanem szaftosabb is lesz. De akár ezt a receptet is kipróbálhatod.
Mogyoróvajas zabkása: az egyéjszakás zabkása az egyik legegészségesebb választás reggel, mely hosszan eltelít, és tele van rostokkal, fehérjékkel és a hosszú áztatás miatt a benne lévő tápanyagok is jobban szívódnak fel, és nő a rezisztens keményítőtartalma is. Keverj össze zabpelyhet, növényi italt például zabitalt, mogyoróvajat és egy kis édesítőt egy tálban. Fedd le, majd tedd a hűtőbe egy éjszakára. Reggel vedd ki, keverd össze, majd tetszőleges gyümölccsel tálald. Kipróbálhatod ezt a receptet is, ami görög joghurttal készül!
Granola és joghurt reggeli „fagylalt”: rétegezz natúr görög joghurtot és házi granolát egy jégkrémformába. Szúrj bele egy-egy pálcikát, majd tedd a mélyhűtőbe legalább 4 órára, vagy amíg teljesen megfagy egy egész éjszakára. Adalékmentes, házi granolát így készíthetsz, kattints ide!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Banános zabkása: keverj össze zabpelyhet, mandulaitalt, szeletekre vágott banánt és egy kis édesítőt egy tálban. Fedd le és tedd a hűtőbe egy éjszakára. Reggel keverd össze, majd tetszőleges gyümölccsel vagy magvakkal tálald. Ebből a cikkből kiderül, hogy milyen egyéb fehérjedús hozzávalókkal lehet felturbózni a zabkását.
Banános muffinok: keverj össze lisztet, fehérjeport, sütőport és egy csipet sót egy tálban. Egy másik tálban keverj össze felvágott, érett banánt, mogyoróvajat, tojást, joghurtot és egy kis kanál vaníliaaromát. Ezután keverd össze a száraz és nedves összetevőket, majd öntsd muffinformákba. Még 180 fokon 15-20 percig süsd - érdemes kipróbálni a cukor hozzáadása nélkül készült csokis-banános verziót is!
Parmezános és zöldséges muffin: tegyél tojásokat, reszelt sajtot és apróra vágott zöldségeket egy tálba, majd keverd össze. Töltsd a muffinsütő mélyedéseibe a keveréket, majd süsd előmelegített sütőben 180 fokon nagyjából 15-20 percig.
8 egészséges étel, ami nagy bajt is okozhat: nem mindegy, mennyit fogyasztasz belőlük
Bizonyos ételek hiába egészségesek, csak mértékkel fogyasztandóak, mert magas bevitelük már károsan hathat a szervezetre.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- gyümölcs
- egészséges életmód