Így pörgesd fel az anyagcserét 40 felett: a hormonok és az izomtömeg is megváltozik ilyenkor
Több oka van, hogy negyven után felszaladnak a pluszkilók.
Az ülőmunka, a kevés mozgás, a stresszes életmód és a nem megfelelő táplálkozás, vagy épp ellenkezőleg, a drasztikus diétázás mind kedvez a pluszkilók kialakulásának, de a kor előrehaladtával számos biológiai folyamat játszódik le az emberi szervezetben, amely különösen nehézkessé teszi a fogyást.
Még akkor is, ha valaki egész életében aktívan mozog, és odafigyel arra, mit eszik, azt veheti észre, hogy negyven felett már nagyon ragaszkodóak a zsírpárnák. Ahogy egyre idősebb lesz az ember, veszít izomtömegéből, ezáltal a testszövet összetétele is megváltozik. Köztudott, hogy a nagyobb izomtömeg növeli a kalóriaégetés mértékét, és pörgeti az anyagcserét, kisebb izomtömeggel azonban a kalóriaégetés mértéke sem olyan intenzív.
Milyen változásokon megy keresztül a női test 40 felett?
Dr. Keri Peterson egészségügyi tanácsadó szerint a menopauza és az azzal járó hormonális változások is lassíthatják az anyagcserét. Bár egyes nőknél ez a folyamat csak ötvenéves koruk után következik be, a változókor tünetei már negyvenéves korban is beköszönthetnek, a klimax időszaka pedig 5-15 év között változhat.
A koleszterinszint szabályozásában és a súlykontrollban szerepet játszó ösztrogén hormon csökkenése miatt több zsírt tárol a szervezet, ami kedvez a has körüli zsírpárnák kialakulásának. A hormonális változások következtében a nőknél csökken a sejtek inzulinfelvevő képessége is, ami a vércukorszint jelentős ingadozásaival járhat, ez pedig azt eredményezheti, hogy sokkal inkább a szénhidrátokban dús ételeket kívánja meg valaki, és sóvárog az ételek után.
Mivel a test fejlődéshez, növekedéshez már nem kellenek kalóriák - hiszen biológiailag a felnőttkort az ember a húszas éveiben éri el, ekkor a szervezet kalóriaigénye is lecsökken. A negyvenes évekre a többségük mintegy 200-300 kalóriával igényel kevesebbet, mint a húszas-harmincas éveiben, bár ezzel sokan nincsenek tisztában, így ugyanannyit fogyasztanak, mint korábban, az eredmény pedig a pluszkilókban is meglátszik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogyan mozogj és étkezz 40 felett?
A legtöbb hízás a középkorúak körében sokkal inkább azzal magyarázható, hogy az időhiány miatt egyre kevesebbet mozognak, a sok ülőmunka és a mozgásszegény életmód miatt az izomzat kezd leépülni, innentől izmok helyett a szervezet zsírraktárai fognak növekedni. Már néhány apró változtatás is elindíthatja az embert a jó úton, hogy ne kényelmesedjen el: ha autó helyett bicajjal megy bevásárolni, vagy ha liftezés helyett lépcsőzik a munkahelyen.
A szervezet egészségfenntartásához érdemes beiktatni heti háromszori edzést, ez lehet valamilyen aerob gyakorlat, például futás, kocogás, bicajozás, úszás, vagy akár otthon egy kiadós zumba. 45 éves kor felett a szalagok és az inak miatti sérülésveszély elkerülése végett javasolt inkább elliptikus gépet használni a nehéz súlyzók helyett.
Ahhoz, hogy az anyagcsere ismét a topon legyen, az étkezésen is változtatni kell. A félkész ételeket jobb friss alapanyagokból készült ételekre cserélni, amelyek tele vannak tápanyagokkal. Javasolt sok élelmi rostban gazdag zöldség és gyümölcs fogyasztása, hiszen amellett, hogy a kellő rostbevitel biztosítja a jóllakottság érzését, az emésztésre is jó hatással van. A teljes kiőrlésű gabonából készült ételek lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmaznak, amelyek nem okoznak nagy kilengéseket a vércukorszintben, ezáltal a sóvárgás és a nassolás iránti vágy is elkerüli az embert.
Vannak ételek és italok, amelyek negyven felett kifejezetten károsak, hiszen destabilizálják a hormonháztartást, ilyenek például a vércukrot hirtelen megdobó péksütik, cukros üdítők, instant kávéporok, a bolti, mesterséges adalékanyagokkal, tartósítószerrel felturbózott szószok és öntetek, valamint a bő olajban sült ételek. Folyadék gyanánt érdemes napi két liter tiszta vizet inni, a gyümölcslevek helyett pedig isteni, fehérjében gazdag turmixok készíthetők, amelyekkel egy-egy étkezés is kiváltható, miközben az izmokat is táplálják.
A megfelelő testmozgás és a gondosan megválogatott alapanyagok mellett fontos ügyelni az elegendő mennyiségű és minőségű alvásra is, hiszen a kialvatlanság, a nem megfelelő pihenés nemcsak dekoncentrálttá, fáradttá és ingerlékennyé teszi az embert, de a súlyát is gyarapíthatja.
Életmódváltás 50 év felett: így kezdj bele
Úgy tűnhet, hogy a menopauza alatt és után szinte lehetetlen fogyni. A hormonháztartás felborul, a stressz szintje nő, és úgy érezheti az ember, hogy minden összejátszik ellene, de sok dolgot lehet tenni, amivel megkönnyíthető a fogyás.
Életmódváltás 50 év felett: így kezdj bele, hogy tényleg meglegyen a sikerélmény
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)