Ilyen hosszú szexre vágynak a nők a kutatások szerint: az is kiderült, mennyi idő alatt érik el az orgazmust
A kutatások kiderítették, meddig tart ideálisan a nők szerint a szex, és azt is, hogy mennyi idő alatt jutnak átlagosan a csúcsra.
Összesen 2027 találat.
A kutatások kiderítették, meddig tart ideálisan a nők szerint a szex, és azt is, hogy mennyi idő alatt jutnak átlagosan a csúcsra.
Az ELTE etológusai azt vizsgálták, felismerik-e a kutyák a gazdájuk szándékait.
A tanulmány szerint, míg a fogyókúra kezdeti szakaszában valóban lenyűgöző eredmények érhetőek el, a legtöbb diéta egy év után már nem hatásos.
Egy friss kutatás eredményei azt mutatják, hogy a legtöbben tisztában vannak azzal, hogyan lehetne megelőzni a szívbetegségeket, mégsem tesznek érte.
Több ezer évvel ezelőtt is már sokkal több kutyafajtát lehetett megkülönböztetni, mint ahogy azt elsőre gondolták.
Ilyen aranyos táncoló kakadut sem mindennap lát az ember.
Az antitestek mennyisége gyorsan csökken a koronavírus-fertőzést követően egy új kutatás szerint.
Az Y generáció tagjai kevésbé egészségesek, mint a szüleik az ő korukban.
Jövőre embereken is elkezdik tesztelni a magyar fejlesztésű izomgörcs-csökkentő gyógyszert.
Egy kutatás kiderítette, mikor tetőzik az önbizalom az ember élete során: az eredmények szerint ennyi idősen leszel a legmagabiztosabb.
Fel kell rá készülni, hogy a jövőben már egészen máshogy néznek majd ki a telek, mint ahogy azt gyerekkorunkban megszoktuk.
Az ásítás különös dolog, hiszen kevés olyan jelenség van, ami ennyire ragályos lenne. Kiderült, hogy nemcsak az emberek, az állatok is reagálnak rá.
A kutatás eredményei segíthetnek jobban megérteni a társas funkciókat.
A vércsoport is hatással lehet a kutatók szerint a Covid-19 lefolyására.
Kutatások bizonyították, hogy a túlsúly tíz évet is elvehet az ember életéből.
A koronavírus terjedésével kapcsolatban jelenleg is zajlanak a kutatások, nemrégiben az élelmiszereket vizsgálták meg.
A régészek megállapították, hogy az ember már mintegy 50 ezer éve birtokába vette a barlangot.
A maradékot sötét energia alkotja.
Még mindig nem sikerült pontosan megállapítani, hogyan is keletkezett az élet, de a magyar kutatóknak köszönhetően talán közelebb kerülhetünk a rejtélyhez.
Újabb bizonyítékot találtak arra, miért olyan fontos a környezet védelme.
A vártnál sokkal gyorsabban olvadnak a sarkvidéki jégsapkák, kutatók megvizsgálták ennek az okát.
Olyan anyagot fedeztek fel, ami segíthet az Alzheimer-kór kezelésében.
Az ELTE kutatói arra szerettek volna választ kapni, hogy a farkasok a kutyához hasonlóan szelídíthetők-e.
Az esti falatozás nem csak az alvás minőségére, de az alakodra és egészségi állapotodra is rányomhatja a bélyegét.
Kicsik és nagyok egyre kevesebb időt töltenek a természetben, ez a jelenség pedig számos negatív hatással jár.
A mindennapokra egyre inkább hatással lévő politika a romantikus kapcsolatokat sem kíméli.
Nem sokkal a kikelésük után elpusztult tengeri teknősök tetemét vizsgálták meg kutatók.
Elképesztően néz ki a kráter, ami Szibériában keletkezett.
A dinoszauruszok laboratóriumi életre hívása nem lenne egyszerű, ám nem is feltétlenül etikus.
A májműködést is befolyásolhatja a koronavírus-fertőzés a kutatások szerint.