Az amerikai gyerekek YouTube-sztárok, a kínaiak űrhajósok akarnak lenni - Erre vágyik a következő generáció

A gyerekek ebben látják a jövőt: sok pénzt keresni kevés munkával.

GettyImages-928894200
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A felnőttek nagy része még mindig kicsit értetlenül áll az influencer-jelenség előtt, a gyerekek azonban már úgy fogják fel, mint egy lehetőséget a jövőben, amihez nem kell szaktudás, mégis rengeteg pénzt lehet vele keresni.

Emiatt sokan már gyerekkorban elkezdik a hőn áhított karriert kiépíteni, YouTube-videókat készítenek, folyamatosan posztolnak az Instagramra, és próbálják utánozni a felnőtt véleményvezéreket. Ennek nemcsak az a hátránya, hogy a virtuális térben élik a gyerekkorukat, hanem az iskola is háttérbe szorul, romlik a tanulmányi átlag.

Változnak a gyerekek álmai

A Harris Poll 3 ezer gyerek bevonásával készített felmérést, ahol öt „szakmából” kellett kiválasztaniuk azt, amelyik a legvonzóbb számukra. A kutatás apropóját a több mint ötven évvel ezelőtti Holdra szállás jelentette, hiszen Neil Armstrong sikeres küldetése után minden gyerek űrhajós szeretett volna lenni. A felmérést végzők azt szerették volna kideríteni, hogy a fiatalabb generációk még mindig a hagyományos állásokban képzelik-e el a jövőjüket, vagy a modern foglalkozásokat űznék szívesen.

GettyImages-1153816978
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

A megkérdezett 8 és 12 év közötti gyerekek a tanár, a hivatásos sportoló, a zenész, az űrhajós és a vlogger/youtuber foglalkozások közül választhattak, de a mai trendeket ismerve nem lett olyan meglepő a végeredmény.

Vloggereké a jövő?

Az amerikai és brit gyerekek nagy többsége a YouTube felületén képzeli el a jövőt, de a kutatásban részt vett Kína is, ahol a gyerekek inkább az űrbe vágynak, és a vloggerkedés vonzza őket a legkevésbé. 

GettyImages-935378476
Fotó: freemixer / Getty Images Hungary

Pénzt keresni az interneten valóban egyszerűnek és kifizetődőnek tűnik, mégis jobb, ha a gyerekek nem erre alapozzák a jövőjüket. A szakma hihetetlenül telített, ma már nem olyan könnyű befutni, mint akkor, amikor a mostani nagy nevek kezdték, emellett már a cégek is egyre jobban megválogatják, kikkel működnek együtt.

Nem csak ez a két opció van

A kutatás eléggé leszűkítette, hogy milyen szakmák közül választhatnak a fiatalok, de szerencsére a valóság ennél változatosabb: azok lehetnek, amik csak szeretnének.

A cikk az ajánló után folytatódik

A szülők szerepe is nagy, hiszen minél segítőbb, támogatóbb, motiválóbb közeg veszi körül, annál könnyebben találja meg a helyes irányt az élet útvesztőjében.

Olcsó, tanulékony, fürge munkaerő: a gyermekmunkásokról szégyenletes adatok érkeztek

Szinte attól fogva, hogy egy gyerek járni tud, munkára fogják, megfosztva őt a gyerekkorától, terhelve fizikailag, kisemberként a végletekig kizsákmányolva.

Olcsó, tanulékony, fürge munkaerő: a gyermekmunkásokról szégyenletes adatok érkeztek

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük