4 hatékony gyógynövény farkaséhség ellen: májtisztító, savcsökkentő hatással is bírnak
Bizonyos gyógynövények segíthetnek leküzdeni a kínzó farkaséhséget, emellett a májat és a gyomrot is védik.
A gyógynövények változatos hatásaiknak köszönhetően ezerféleképpen felhasználhatók, sokukat már évezredek óta alkalmazzák a hagyományos népi gyógyászatban is.
Az elhízás elleni gyógynövények között akadnak olyanok is, melyek segítenek leküzdeni a farkaséhséget, miközben tisztítják a májat, és csökkentik vagy stabilizálják a gyomorsav termelését.
Mezei katáng
A mezei katángot - latinul cichorium intybus - az egyik leghatékonyabb májvédő növényként tartják számon, emellett inulintartalmának köszönhetően segít stabilizálni a vércukorszintet is, így nem tör rád hirtelen a farkaséhség. Savcsökkentő hatással is bír, így fogyasztása mellett nem kell aggódni a túlevéstől.
A mezei katáng akár saláta összetevőjeként vagy tea formájában is fogyasztható. Utóbbihoz egy teáskanálnyi adagot áztass be két és fél deciliter forralt vízben, majd 2-3 perc után szűrd le, és fogyaszthatod is. Javasolt reggelente, éhgyomorra meginni. A mezei katángos kúra három hétig tarthat, és egy évben kétszer bőven elegendő a szervezet méregtelenítésére. Terhesség vagy szoptatás alatt nem javasolt fogyasztása.
Tyúkhúr
A tyúkhúr- latinul stellaria media - külsőleg és belsőleg is nagyszerűen használható, C-vitaminban gazdag gyógynövény. Támogatja a vesék, a máj méregtelenítő munkáját, valamint a gyomor működését is, és azon ritka növények egyike, mely beindítja a vérzsírbontás folyamatát is. Fogyasztó hatása abban rejlik, hogy az emésztőenzimek működését befolyásolja, lassítja a zsírok és a szénhidrátok felszívódásának idejét, ezzel meghosszabbítva a teltségérzetet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A teához egy teáskanálnyit áztass 2,5 deciliter vízben 15 percig. Aki teheti, éhgyomorra fogyassza, fogyókúra esetén az étkezések előtt egy-egy pohárral. Terhesség és szoptatás alatt, valamint gyerekek számára nem ajánlott.
Fehér árvacsalán
A fehér árvacsalán - latinul lamium album - szintén kitűnően stabilizálja a vércukorszintet, és bizonyítottan csökkenti a koleszterinszintet is. Emellett igazi gyulladáscsökkentő, védi a májat, és a gyomor savasságát is jótékonyan befolyásolja. Emésztést serkentő és puffadáscsökkentő teaként árulják. Adagolása hasonló a korábban leírt gyógynövényekéhez, egy teáskanálnyi szárított fehér árvacsalánt két deciliter forró vízben 15 percig kell áztatni, hogy kioldódjanak a hatóanyagok, és 20-30 perccel az étkezések előtt fogyasztható.
Cickafark
A cickafark - latinul achillea millefolium - közismerten a menstruációs, görcsös fájdalmak csillapítója, de emellett remek gyomorsavcsökkentő is. A rendkívül erős gyógynövény nemcsak védi a májat, de segít a zsírmáj kialakulásának megelőzésében is, ami a túlzott alkoholbevitel mellett mozgásszegény életmód és egészségtelen étkezés következményeként is kialakulhat.
Gyulladásgátló hatása támogatja az emésztést, segít a puffadásos tünetek enyhítésében, és kiegyensúlyozza az étvágyat. Szintén forró vízben egy teáskanálnyi szárított cickafarkot 15 percig áztass, majd lehetőség szerint étkezések előtt egy csészével kortyolgasd el.
8 otthon végezhető gyakorlat kiálló has ellen
Már napi 20 perc edzéssel sokat javíthatsz a helyzeten. Sem eszközökre, sem nagy helyre nem lesz hozzá szükség, és belefér a reggeli rutinodba, vagy este a film előtt.
8 otthon végezhető gyakorlat kiálló has ellen: 2 hét alatt látványos változás
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- fogyókúra
- étvágy