A legfinomabb krumplis gyúrt tészta titka: nudli, gombóc és lángos is lehet belőle
Ha megtanulsz krumplis gyúrt tésztát összeállítani, ezentúl te is házilag készítheted el a nudlit, a gombócot és a lángost.
A régi nagymamák még jól tudták, hogyan kell krumplis gyúrt tésztát készíteni. Náluk a nagy konyhaasztalon készült a gombóc, tudtak lángost sütni, nudlit főzni.
Később azonban, amikor megjelent mindennek a mélyhűtött változata, gyorsabbnak és egyszerűbbnek tűnt felbontani a zacskót, és öt perc alatt kifőzni vízben a készítményeket. Persze ebéd ebből is lesz. De valahogy mégsem az igazi.
A krumplis gyúrt tészta elkészítése
A krumplis gyúrt tészta elkészítése valóban időt, türelmet és némi gyakorlatot kíván. Kezdőknek nehézséget jelenthet az, hogy a liszt mennyisége a receptekben csak nagyjából van feltüntetve, azzal a megjegyzéssel, hogy „amennyit felvesz”. Ennek oka az, hogy a különböző krumplik különbözőképpen szívják magukba a lisztet.
Ehhez a tésztafajtához legjobb a C típusú, könnyen szétfővő burgonya. Hagyományosan egészben, héjában szokták főzni, de lehet megpucolva és felkockázva is. A kész krumplikat szűrd le, még melegen törd össze, és hagyd kihűlni. Így kell hozzá majd a legkevesebb liszt. A krumplis tészta akkor lesz a legfinomabb, ha minél kevesebb lisztből készül. Ezért a kihűlt, áttört krumplihoz fokozatosan, kanalanként add csak hozzá, amíg a kezedtől és a táltól is elválik.
Édességek krumplis gyúrt tésztából
A legegyszerűbb, mindenki által szeretett gyerekkori kedvenc ebből a kategóriából a gombóc. Ha van egy kis időd, mindenképp próbáld ki, és variáld is a recepteket! Télen lekvárral vagy Nutellával töltsd meg, nyáron jöhet bele az eper és a sárgabarack. A hagyományos receptet feldobhatod például úgy, ha diós bundába forgatod a gombócokat. A kimaradt tésztából isteni leves is készülhet.
A gombócnál egy fokkal hamarabb megvan a nudli, amit készíthetsz mákkal vagy pirított zsemlemorzsával összeforgatva.
Sós fogások krumplis tésztából
A krumplis gyúrt tészta olcsó és kiadós, így nemcsak desszertet, hanem teljes értékű főételt is készíthetsz belőle. A nudlit kisütheted serpenyőben és összeforgathatod savanyú káposztával vagy hagymás baconnel. A híres olasz gnocchi elkészítése sem ördöngösség, amelyet tálalhatsz paradicsomszósszal, vagy keverhetsz a tésztájába céklát, így egészséges és gyönyörű fogást tehetsz az asztalra. A hagyományos sztrapacska elkészítése kicsit más elven alapul, ugyanis nyersen kell a tésztájába reszelni a krumplit. Reggelire pedig nem is kell finomabb, mint egy jó ír krumplis lepény.
Krumplis kelt tésztából készült finomságok
Ha megtanulsz kelt tésztát készíteni, a lehetőségek egész tárháza nyílik majd meg előtted. Innentől otthon is elkészítheted a vásári kenyérlángost, vagyis a töki pompost, és a strandos krumplis lángost is: nem elhanyagolható szempont, hogy így nem fog darabja 1500 forintba kerülni. A krumplis pogácsa is viszonylag könnyen elkészíthető, olcsó ropogtatnivaló, ami strandra, kirándulásra vagy egy jó baráti összejövetelre is bevethető. Aki pedig már valóban fekete öves szakács, a házi krumplis kenyérrel kápráztathatja el a családot.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Bármilyen tésztát elkészíthetsz otthon!
Az otthon gyúrt tésztához semmiképp nem hasonlítható a bolti. Olvasd el, hogyan állíthatod össze te is egyszerűen!
Így készül a hagyományos, házi gyúrt tészta: mákkal, túróval, krumplival tálalva is mennyei
Sokkal finomabbak a tésztás ételek, ha hagyományos, házi gyúrt tésztát használsz alapanyagnak.
Elolvasom
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!