Már fél liter víz is segít a fogyásban: hihetetlen hatással van a szervezetre
Több tanulmány is készült a víz fogyókúrás hatásáról - már fél liter is sokat számít.
Régóta köztudott tény, hogy a vízfogyasztás hatékonyan támogatja a fogyókúrát. Kalóriamentes, eltelít, és természetesen hidratál is.
Ám azt kevesen tudják, hogy akik rendszeresen fogyasztanak megfelelő mennyiségű vizet, azoknál akár 30-59%-kal is nőhet a fogyás mértéke, később a súlyukat is tartani tudják, szemben azokkal, akik kevés vizet isznak, vagy inkább cukros üdítőket választanak helyette.
Fél liter víz hatása
A vízfogyasztás bizonyítottan képes megnövelni az elégetett kalóriák mennyiségét, a nyugalmi energiafelhasználást. Ezt az energiát a létfontosságú szervek működéséhez használja a test, például naponta gondolkozás közben 320 kalóriát égetünk el.
Egy felnőttek körében végzett vizsgálat kimutatta, hogy 10 percen belül 24-30%-kal növekszik az energiafelhasználás a vízfogyasztás után, ráadásul ez a hatás egy órán át tart. Elhízott gyerekek körében is végeztek hasonló jellegű felmérést, fél liter hideg víz elfogyasztása után 25%-kal növekedett a kalóriaégetés mértéke.
Túlsúly esetén
Túlsúlyos nőknél megvizsgálták, mit okoz a szervezetükben napi plusz egy liter víz. Arra jutottak, hogy anélkül, hogy bármilyen más életmódbeli tényezőt megváltoztattak volna, 2 kilóval lettek könnyebbek. A tanulmányok egyöntetűen kimondják, hogy fél liter víz elfogyasztása extra 23 kalória elégetésével jár, ami 12 hónapot nézve körülbelül 15 ezer kcal-t jelent, ez nagyjából 2 kilónyi zsír égetését eredményezheti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Más tanulmányokban a napi 1-1,5 liter vizet fogyasztó egyének szervezetében történő változásokat vették górcső alá. Már pár héten belül nemcsak a súlyban, hanem a BMI-értékükben, a derékkörfogatukban és a testzsírszázalékukban is mérhető csökkenést tapasztaltak a kutatók. Ezek az eredmények még látványosabbak hideg víz esetén, mivel extra kalóriaégetést igényel, hogy a víz hőmérséklete a testhőhöz igazodjon.
Ezenkívül a víznek természetes étvágycsökkentő hatása is van, az étkezések előtt fogyasztva kevesebb táplálék bevitele elegendő a teltségérzethez, ami szintén súlycsökkenést idéz elő.
Tanulmányok szerint már napi 1-2 liter vizet elegendő ahhoz inni, hogy súlycsökkenést idézzen elő, főleg az étkezés előtt. Zéró kalóriatartalmának köszönhetően egyébként bármennyi fogyasztható belőle. Azonban aki évi két kilónál nagyobb súlycsökkenést, látványosabb eredményt szeretne elérni, annak különböző életmódbeli változtatásokat, megfelelő diétát és edzéseket kell beiktatnia, amihez a víz ugyan fontos, de csupán kiegészítő eleme.
Sokáig laktat, segíti a fogyást, és székrekedés ellen is kiváló: 10 isteni smoothie
Az alábbi finom, salaktalanító rostokban gazdag smoothie-kat akkor is szívesen fogyasztod majd, ha éppen nem diétázol. A következő tíz ital mindegyikénél csak annyi a dolgod, hogy az összetevőket a gépbe tedd, majd simára turmixold.
Sokáig laktat, segíti a fogyást, és székrekedés ellen is kiváló: 10 isteni smoothie
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)