Így étkezz rák és cukorbetegség ellen: könnyebb a diéta, mint gondolnád
Kutatások, tanulmányok és vizsgálati eredmények bizonyítják a betegségekre való pozitív hatást.
Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy az életmód jelentős hatással bír bizonyos betegségek megelőzésében, sőt, gyógyításában. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke a legfontosabb összefüggéseket vette számba.
Az életmódtényezőknek - mint a dohányzás elhagyása, a mozgás, táplálkozás, mentális egészség - gyógyszerekkel összemérhető gyógyító hatása van számos betegség esetében.
2-es típusú cukorbetegség
Az American Diabetes Association idén adta közre azt az állásfoglalást, mely szerint a cukorbetegség terápiájának két életmódbeli pillére kell, hogy legyen. Az egyik a dietetikus által személyre szabottan összeállított táplálkozásterápia, amely csökkenti a vércukorszintet.
A másik pillér a fizikai aktivitás. Ennek az előirányzott szintje legalább 150 perc, közepesen intenzív testmozgás, legalább heti 3 alkalomra beosztva. Már 8 heti mozgás után mérhetően csökken a vércukorszintérték a 2. típusú diabétesz esetében.
Magasvérnyomás-betegség
Az életmódváltásnak olyan hatása lehet a vérnyomásértékekre, mint a gyógyszeres kezelésnek, tette közzé a European Society of Hypertension - European Society of Cardiology 2013-ban. A normál testsúly visszaállítása elhízás esetén 5-20 Hgmm vérnyomásérték csökkenést eredményezhet leadott 10 kilogrammonként.
A hosszú távon követett DASH-étrend, amely zöldségekre, gyümölcsökre, alacsony zsírtartalmú tejtermékekre, fehér húsokra és gabonákra épül, 8-10 Hgmm csökkenéshez vezethet. A só- és az alkoholfogyasztás csökkentése is vérnyomáscsökkentő hatású.
Az életmódváltás első lépcsőfoka az egészségesebb étkezés. Ehhez hozzátartozik a rákellenes hatóanyagokkal rendelkező ételek fogyasztása. Nézd meg, melyek ezek, és iktasd be az étrendedbe!
Nagyon erős a rákellenes hatásuk: 10 növény, ami megelőzheti a daganatokat
Nézegess képeket!
ElolvasomSzív- és érrendszeri betegségek
A koleszterinek egyik fajtája, az LDL-koleszterin az artériákban lerakódva érelmeszesedést okoz, ami később stroke-ot vagy szívinfarktust eredményezhet, tehát alapvető jelentőségű a szint csökkentése. Az így kialakított életmód nemcsak az LDL szintjét csökkenti, de a jó koleszterin, a HDL szintjét is növeli.
Az American College of Endocrinology a fitneszterápiát legalább 30 perces, közepes intenzitású mozgásban jelölte meg, a hét 4-6 napján. 2010-ben hasonló magyar irányelvek születtek, amelyek hangsúlyozták a magas koleszterinszint étrendi kezelésében a telített zsírsavbevitel csökkentését.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Zsíranyagcsere-zavarok
Azoknál az elhízott személyeknél, akiknek nincs endokrin betegségük, akik egyszerűen az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód miatt híztak el, már kialakulnak másodlagos zsíranyagcsere-zavarok. Ezen kívül fennáll a megzavart cukoranyagcsere, ami a 2. típusú cukorbetegség előszobája. A hasra és mellkasra terjedő, alma típusú elhízás inkább magas vérnyomásra, infarktusra, agyvérzésre és magas vérzsírszintre hajlamosít.
A combokra terjedő, körte típusú elhízás pedig inkább visszérbetegségekhez vezethet. A Cambridge-i Egyetem tavalyi kutatása szerint azoknál a betegeknél, akiknél a BMI-je meghaladta a normál szintet, és túlsúlyosnak minősültek, 11%-kal nőtt a korai halál bekövetkezésének rizikója. A 30-35 közötti BMI-értékű emberek az elhízottság első kategóriájába tartoznak, és az ő esetükben az idő előtti halál bekövetkezésének valószínűsége 45%-kal nőtt.
Megelőzhetőek bizonyos daganatok
Az elhízott páciensek közt nagy számban fordulnak elő előrehaladott stádiumú és agresszív formájú papilláris pajzsmirigyrákban (PTC) szenvedő betegek. A túlsúlyos és az elhízott nők jóval nagyobb eséllyel számíthatnak a mellrák kiújulására, mint a normál súlyúak, derül ki a New York-i Albert Einstein College of Medicine's Montefiore Medical Center kutatásából.
A szakértők úgy vélik, a felesleges testzsír olyan hormonális változásokat és gyulladást vált ki, amely elősegíti a daganat kiújulását és terjedését. A Cancer Prevention Research című szaklap tanulmánya szerint a nyugati emberek étrendje növeli a prosztatarákosok halálozási esélyét is.
A nyugati étrend alatt a vörös húsokban, zsíros tejtermékekben és finomított gabonákban gazdag étkezést értették. A vastagbélrák megelőzése érdekében is érdemes az étrendet átgondolni. A vörös és a feldolgozott húsok ugyanis rizikónövelő tényezők, míg a gyümölcsök, a zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonafélék védőfaktorként működnek. A legújabb kutatások szerint a rendszeres fizikai aktivitás viszont akár 50%-kal is csökkentheti a daganat kialakulásának esélyét.
- betegség
- megelőzés
- életmódváltás
- egészséges étkezés
- kutatások
- cukorbetegség
- magas vérnyomás
- elhízás
- cukorbeteg étrend
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- gyümölcs
- egészséges
Rákellenes, immunerősítő, de alig ismerik: 10 étel, amivel ideje megismerkedned
- teszt
- cukorbetegség