Hányszor ébredsz fel egy éjszaka? Súlyos betegséget jelezhet, ha ennél többször
Az alvászavar az egyik legfőbb tünete ennek a problémának.
Ahogy arról már korábban is írtunk, az alvászavarnak számos oka lehet, mind fizikai, mind pedig lelki háttér tekintetében, utóbbi esetben azonban érdemes lehet kiemelni a depressziót, melynek nemcsak egyik jellemző tünete, de akár okozója is lehet.
Szakács Zoltán, a Honvédkórház alvásközpontjának osztályvezető főorvosa szerint a nem egyenletes alvás, a gyakori megébredés komoly problémákat is okozhat, az alvásnál ugyanis rendkívül fontos a ritmicitás.
Az alvászavar depressziót okozhat
Ennek érdekében érdemes betartani néhány alapvető szabályt, például azonos időben kell lefeküdni és felkelni, emellett fontos, hogy alvás előtt ne iktass be étkezést, az étel megemésztéséhez ugyanis sok energiára van szüksége a szervezetnek, és ne is sportolj, mert a mélyálomhoz a szervezetnek le kell hűtenie magát.
Szakács Zoltán kiemelte, hogy mivel az emberek alvási szokásai igen eltérőek lehetnek, nem lehet egyértelműen általánosítani, kinél mi jelent problémát, fontos azonban orvoshoz fordulni, ha az alvászavar már ébredés után is problémákat okoz, a krónikus fáradtság és állandó levertség mellett például hosszabb távon depresszió kialakulását is okozhatja.
A már kialakult depressziónak is fontos tünete
Az alvászavar azonban nemcsak oka lehet a depresszió kialakulásának, de az egyik leggyakoribb tüneteként is ismert, van, hogy állandó aluszékonyság jelenik meg a depresszióban szenvedő páciensnél, de talán jellemzőbb az elalvási zavar, a túl korai ébredés vagy a gyakori éjszakai felébredés.
Te is felébredsz az éjszaka közepén? Ezt a módszert próbáld ki, hogy kialudd magad!
Nézegess képeket!
ElolvasomAmellett, hogy az éjszakai akár kétszeri felébredés vagy éppen a rendszeressé váló egyszeri is jelezhet komolyabb problémát, egy amerikai klinikai pszichológus, Theresa Lengerich szerint a hármas szabályt is érdemes figyelembe venni, mielőtt valaki panaszaival orvoshoz fordul, eszerint ez akkor szükséges, ha legalább 30 napja fennáll a jelenség, a visszaalvás több időbe telik 30 percnél, illetve egy héten legalább három éjszakát érint.
Természetesen valószínű, hogy sokan tisztában vannak azzal, milyen eredetű lelki problémák, illetve szorongás miatt nem tudnak elaludni, mindenképpen érdemes azonban orvoshoz fordulni, ha mindez fizikai szinten problémákat, illetve életminőség- és egészségromlást is okoz, később ugyanis még kritikusabbá válhat a helyzet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció