Ehető a kicsírázott hagyma, fokhagyma? Ezt mérlegeld, mielőtt elfogyasztanád
Nem biztos, hogy ki kell dobni a csírázásnak indult hagymát.
Időről időre minden háztartásban előfordul, hogy kicsírázik, pontosabban kihajt a korábban megvásárolt, majd napokig, hetekig fel nem használt hagyma és a fokhagyma.
Ilyenkor az ember hajlamos elgondolkodni rajta, hogy főzhet-e még biztonsággal a zöldséggel, vagy érdemesebb már megválnia tőle. A zöld hajtások megjelenését sokan a romlás egyértelmű bizonyítékának látják, ez azonban nem feltétlenül van így.
Kicsírázott hagyma, fokhagyma
Bosszantó, amikor épp nekilátnál főzni, de a kamrában a hagymáért nyúlva észreveszed, hogy kicsírázott. Az is előfordul, hogy kívülről még nem, felvágva viszont már látszik a zöld csírakezdemény. Könnyen lehet, hogy reflexből a szemétbe dobod a zöldséget, azt gondolván, hogy annak felhasználása már veszélyes a család egészségére nézve.
A táplálkozástudományi és egészségügyi szakemberek szerint a kicsírázott hagyma és fokhagyma ehető, nem mérgező. Sőt, ami azt illeti, a csíra koncentráltan tartalmazza a szervezet számára fontos tápanyagokat. Ugyanakkor a fogyasztás előtt érdemes néhány szempontot mérlegelni: A csírázásnak indult hagyma gyakran már meg is puhult, ízre, állagra kevésbé kellemes, mint a friss példányok, ezáltal veszít az élvezeti értékéből.
Amennyiben pedig nedves, meleg környezetben indult be a folyamat, előfordulhat, hogy baktériumok szaporodnak el a növényben. Sokan emiatt ódzkodnak a csírák evésétől is, de ez leginkább a legyengült immunrendszerrel élők, idősek, kismamák számára jelenthet kockázatot. Általánosságban kijelenthető, hogy felhasználás előtt alaposan szemügyre kell venni a zöldséget, gyanús foltok, túlzottan puha állag és kellemetlen szag esetén jobb a kidobás mellett dönteni.
Míg a csírázásnak induló, egyébként pedig egészségesnek tűnő hagyma és fokhagyma tehát ehető, akár a csírájuk is, a krumpli csírája mérgező! A gumóval kapcsolatban többféle iskola létezik, vannak, akik ilyenkor az egész krumplit mérgezőnek tartják, azonban a legtöbben a csíra gondos eltávolítása után ehetőnek vélik a zöldséget.
Csírázás megelőzése
A csírázás elkerülésének érdekében a hagymát és a fokhagymát sötét, hűvös, jól szellőző helyen ajánlott tárolni - különösen az utóbbi szempontra érdemes figyelni. Hiába pihennek a zöldségek a kamrában, ha a bolti zacskóban tárolod őket. Szintén számíthat, ha az érés során etiléngázt kibocsátó gyümölcsöktől, például az almától vagy a körtétől elkülönítve raktározod őket, azok ugyanis gyorsíthatják az érést és a csírázást.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kicsírázott hagymából a zöldség nevelésével is kísérletezhetsz: ehhez óvatosan vágd félbe a hagymát, vedd ki a középső, kicsírázott részt a külső hajtással együtt, majd néhány napra tedd vízbe, hogy tovább fejlődjön. Ezt követően ültesd el a növényt.
8 étel, ami akkor sem ehető, ha csak kis része penészes
Hiába látod egy-egy élelmiszer pici csücskében a penészt, attól még a gombák láthatatlanul is beszőhették az adott ételt, így nem elég, ha csak a rossz résztől szabadulsz meg, sajnos esetenként ki kell dobni az egészet.
Akkor se edd meg, ha csak kis részük penészes - 8 étel, amit tilos így fogyasztanod
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)