3 kávézási szokás, ami évekkel rövidítheti le az életet: sokan elkövetik ezeket a hibákat
Ezeket a kávézási hibákat érdemes elkerülni, ha az egészséged megőrzését tartanád szem előtt.
Sokan el sem tudják képzelni az életüket kávé nélkül, a nap bizonyos pontjain szertartásosan ragaszkodnak a fekete italhoz. Vannak, akik egyenesen úgy gondolják, hogy amíg meg nem ittak a koffeines nedűből egy csészével reggel, addig az agyuk sem működik megfelelően.
A kávézás megítélése vegyes: nem ritka, hogy egymásnak ellentmondó kutatások jelennek meg az egészségügyi hatásaival kapcsolatban. Míg az valószínűnek tűnik, hogy mértékkel fogyasztva többféleképpen támogathatja a szervezetet, az is igaz, hogy amennyiben az ember túlzásba esik, a szokás könnyen egészségkárosító tényezővé léphet elő.
Egészségtelen kávézási szokások
Az örök kérdés, ami minden vendégségben felmerül, hogy „te hogy iszod a kávét?” A lehetőségek, kombinációk tárháza szinte végtelen, és az, hogy ki hogyan fogyasztja a népszerű italt, jelentősen befolyásolja a szervezetre gyakorolt hatásait is.
A táplálkozás, beleértve a kávéivást is, akár az élettartamra is hatással lehet. 2022-ben jelent meg egy megfigyelésen alapuló tanulmány, ami azt állítja, hogy a rendszeresen kávézók körében akár 30 százalékkal is alacsonyabb lehet a korai halálozás kockázata azokhoz képest, akik a hétéves vizsgálati időszak alatt tartózkodtak az ital fogyasztásától. A kutatást több kritika is érte, az egyik gyenge pontja, hogy azok, akik cukorral édesítették az italt, egyetlen kanállal tettek bele, ami valószínűleg például a gyakran kávézókban vendégeskedőkre nem igaz.
Egyes szakemberek szerint pedig könnyen lehet, hogy a kávéivók általában véve jobb módúak, és egészségesebben élnek, ami jelentős szerepet játszhat az eredményben. Az viszont biztos, hogy a mindennapi kávézások során nem árt elkerülni néhány általánosnak mondható hibát, ami akár még az élettartamot is lerövidítheti.
Túl sok a kávé
A kávé mennyisége az első, amit érdemes átgondolni. Minden bizonnyal sokan vannak, akik úgy vélik, már maga a feltételezés is értelmezhetetlen, a kávé sosem lehet túl sok. Egy korábbi kutatás arra a következtetésre jutott, hogy napi több mint négy csésze kávé elfogyasztása lerövidítheti az élettartamot. Bár a vizsgálat számos ponton kritizálható, mint a táplálkozás minden területén, itt is igaz lehet, hogy a mértékletesség a kulcs.
A Mayo Clinic szerint az egészséges felnőttek számára 400 milligramm koffein még biztonságosnak tűnik. Ez a mennyiség körülbelül négy csésze főzött kávénak felel meg. A túl sok koffein átmenetileg vérnyomás-emelkedést idézhet elő, emésztési és mentális panaszokhoz, például idegességhez vezethet.
Túl sok a cukor
Amennyiben magadnak készíted el a kávédat, pontosan nyomon tudod követni, hogy mi kerül a csészédbe. Persze még így is előfordulhat, hogy ragaszkodsz az édes ízhez, és annyi cukrot teszel bele, hogy szinte megáll benne a kiskanál, de amennyiben a kávézók trendi különlegességeiből válogatsz, jó eséllyel tekintélyes mennyiségű hozzáadott cukrot is magadhoz veszel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A túlzott cukorfogyasztás a szervezet egészére negatív hatással van, fokozza a gyulladást, növeli a cukorbetegség és a korai halálozás kockázatát is.
Túl sok tejszín
A tejszín többnyire szintén bővelkedik a cukorban, így jóformán észrevétlenül emeli meg a kávéd cukortartalmát. A zsírosabb változatok ráadásul a koleszterinszintet is növelhetik, ami fokozza a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. A magas koleszterinszinttel élőknek nemcsak a tejszínnel, a nagyobb zsírtartalmú tejekkel is vigyázniuk kell, ha a kávéról van szó.
Amennyiben nincs olyan egészségügyi problémád, ami miatt kerülnöd kéne a kávézást, ha figyelsz a fentiekre, biztonsággal fogyaszthatod napjaink kedvenc italát.
Tovább élhet, aki erre az 5 dologra odafigyel 60 éves kor felett
Az élettartamot számos tényező befolyásolja, a genetikán és a környezeti hatásokon túl az életmód is. Persze nem csak az évek száma, a minőségük is nagyon sokat számít.
Tovább élhet, aki erre az 5 dologra odafigyel 60 éves kor felett: a szellemi frissesség megőrzésében is segítenek
Nem csak a genetikán múlik a hosszú és egészséges élet, több szokással tehet érte az ember.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- stroke
- szívritmuszavar
8 rizikófaktor, ami szívritmuszavart okozhat: növelik a stroke kockázatát is
- magas vérnyomás
- szívbetegség