A fiatal nő hihetetlen átalakuláson ment keresztül, mindössze egy év alatt sikerült lefogynia 56 kilót.
A 26 éves Aida Azizinek elege lett abból, hogy internetes trollok gúnyt űznek a kinézetéből, így kemény diétába kezdett, és 135 kilóról 79 kilóra fogyott.
Aida Azizi fogyástörténete
A projektmenedzserként dolgozó fiatal nő már 16 éves kora óta egészségügyi problémákkal küzdött, többek között policisztásovárium-szindrómával is diagnosztizálták, ami jelentős súlygyarapodást okozott. Eljött az időszak, amikor állandóan bő, fekete ruhaneműket viselt, hogy elrejtse alakját, és próbálta elkerülni azt, hogy fotókon szerepeljen. A közösségimédiában azonban még így is megtalálták a trollok, élcelődtek a nő súlyával. Amikor azon kapta magát, hogy már konkrétan nem fér bele a ruháiba, teljesen összeomlott, törölte minden alkalmazását. Ekkor jött rá arra, hogy drasztikus változtatásokat kell eszközölnie az életében - előtte-utána fotói a bizonyítékok arra, hogy sikerült neki.

Szigorú kalóriaszámoláson alapuló diétába kezdett orvosi felügyelet mellett. Korábban naponta 3000 kalóriát fogyasztott el egy nap, ami egy idő után makacs zsírpárnák formájában mutatkozott meg.

Életmód-változtatása előtt mindig készételeket vásárolt, mostanában viszont már saját magára főz otthon.

Teljesen maga alatt volt kinézete miatt, tudta, hogy változtatnia kell. Végül a kalóriacsökkentett étkezéseknek és az edzéseknek köszönhetően 56 kilót és hat ruhaméretet fogyott.

Odafigyel az étrendre, reggelire tojást eszik egy fél szelet pirítóssal, ebédre csirkét zöldségekkel, vacsorára pedig kuszkuszt bárányhússal vagy zöldségekkel. Időbe telt, mire a szervezete megszokta a változást, de megérte. Mára már 50-es ruhák helyett 38-as méretű darabokat hord.

Az orvosa még gyógyszert is felírt neki, ami segíti kordában tartani a hormonjait. A nő szerint ez is közrejátszhatott abban, hogy sikerült a fogyása, de a diétája és az edzésterve is kellett hozzá.

Erősítő, súlyzós edzésekbe kezdett, YouTube- és TikTok-videókat nézett hozzájuk. A hetente többször beiktatott mozgás, az egészséges étkezés meghozta gyümölcsét, és az idő múlásával egyre jobban látszott mind Azizi alakjában, mind pedig viselkedésében a változás.

- Elkezdtem másképp is öltözni - mondta a
Yahoo oldalán -. Most már beszárítom a hajam, megcsinálom a körmömet, és sminket is viselek. Teljesen új ember lettem.

- Nagyon sokat változott a az önbecsülésem is. Depresszióban szenvedtem, szégyelltem kimenni vagy egyáltalán tükörbe nézni. Most már akár miniszoknyát is felveszek, ami régebben elképzelhetetlen volt.

- Ugyan nem érkeznek kommenteket a súlyomra, helyette az orrommal és a számmal vannak elfoglalva a trollok, de most már egyáltalán nem érdekel, mit mondanak - mondta Azizi.
(Képek forrása: Profimedia.)