6 dolog, amire 30 felett minden nőnek figyelnie kell: az Alzheimer-kór elkerülésében is segítenek
A változókor beköszöntével megnő bizonyos betegségek kockázata. A kialakulásuk valószínűsége némi odafigyeléssel csökkenthető.
Magyarországon ma több mint kétmillió nő él, aki betöltötte 50. életévét. Döntő többségük már túl van a menopauzán - melynek az átlagos bekövetkezési ideje Magyarországon az 50-52 éves életkor -, és sokan közülük szembesülnek ennek az állapotnak a kockázataival is.
Ha pedig nem a statisztikai átlagot nézzük, akkor elmondható, hogy hazánkban közel 800 ezer nő számára köszöntött be a menopauza 2021-ben - 45-55 év közöttieknél. A számok mögött emberek vannak, akiknek speciális gondoskodásra van szükségük. Dr. Baló Tímea, az RMC Clinics orvosa összefoglalta, hogy milyen kevésbé ismert változásokra és kockázatokra kell odafigyelni, hogy továbbra is élni tudjanak a nők az egészség szabadságával.
A korai menopauza fokozott kockázatot jelent
Közismert tény, hogy az életkor előrehaladtával megnő bizonyos betegségek előfordulási gyakorisága, például a nőgyógyászati daganatoké. Az is közismert, hogy ezek esetében fontos mind a megelőzés, mind a szűrés, de azt már kevesebben tudják, hogy a menopauza környékén és azt követően a női hormonok szintjének változása miatt egyes más betegségekben a nők előbb-utóbb elvesztik férfiakkal szembeni relatív előnyüket.
- A hormonszintek változása következtében eltérések mutatkozhatnak a lipidértékekben. A nők a változókort követően így hajlamosabbá válnak a szív- és érrendszeri megbetegedésekre. Körülbelül az ötvenes éveik közepére utolérik a férfiakat a kockázat terén - mutat rá dr. Baló Tímea diabetológus, endokrinológus, belgyógyász szakorvos, az RMC Clinics Menopauza-programjának orvosa. A korai menopauza fokozott kockázatot jelent ebben az esetben, de az életmóddal sokat tehetünk a megelőzésért.
- Első lépésként mindenképpen tanácsolom a dohányzás elhagyását, a vérnyomás otthoni rendszeres ellenőrzését - teszi hozzá az orvos.
A nőket a menopauza kezdetétől gyakrabban érintő betegségek közé tartozik a csontritkulás is. Ebben az életkorban az ösztrogén hormon, melynek csontokat védő hatása is van, csökken, a csontok törékenyebbé válhatnak. A korai menopauza fokozott kockázatot jelent, ekkor érdemes csontsűrűségmérésen részt venni. Mind a szív- és érrendszeri betegségek, mind a csontritkulás esetében fontos a kockázatmérés, a felismerés, de legalább ennyire a prevenció is.
- Mind a kardiovaszkuláris betegségek, mind a csontritkulás szempontjából az a fontos, hogy ezeket a betegségeket megelőzzük, és elkerüljük a gyógyszeres kezelést - hívja fel a figyelmet dr. Baló Tímea.
- A túlsúly és a kevés mozgás, valamint a nem megfelelő táplálkozás mind-mind rizikót jelent, míg a heti több alkalommal történő mozgás és a megfelelően bejuttatott ásványi anyagok megelőző hatásúak. Általában is elmondható, hogy az aktív életmód még az olyan, menopauza idején gyakoribbá váló betegségek esetén is csökkenti a kockázatot, mint a demencia és azon belül az Alzheimer-kór. Statisztikák szerint egyébként a demencia- és Alzheimer-diagnózis kétszer gyakoribb a nők, mint a férfiak esetében, és a korai menopauza szintén veszélyt jelenthet. Az okok még nem tisztázottak, és számos nemhez kötött faktornak, így a hormonális változásoknak is szerepe lehet, ettől függetlenül mindenképpen érdemes itt is a megelőzésre fókuszálni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A megelőzés lehetőségei
Minden változókorba lépő nő számára fontos lenne, hogy életében legalább egyszer eljusson egy menopauza-specialista orvoshoz, mert már egy apró változtatás is nagyon jelentős életminőség-javulást hozhat. A változókori betegségek szűrése és megelőzése mellett lehetősége nyílik egyeztetni az esetleges hormonterápia alkalmazásáról is a tünetek enyhítésére, illetve ha ez nem jön szóba a páciens egyéni kockázatai miatt, akkor a további lehetőségekről.
A változókorral gyakoribbá váló betegségek megelőzéséért mindenki sokat tehet a mindennapokban is, mert a megfelelő életmóddal csökkenthető a rizikó. A szakértő ezért javasolja, hogy a nők akár már a harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején tudatosan alakítsák úgy az életvitelüket, hogy a lehető legtovább képesek legyenek megőrizni testi, lelki és szellemi épségüket. De mire érdemes figyelni a megelőzéssel kapcsolatban?
Étrend: a szakértő javaslata, hogy antioxidánsokban és vitaminokban gazdag, természetes alapanyagokat részesítsenek előnyben a hölgyek. Egészséges életmóddal megelőzhető az elhízás, mely szintén súlyosbító tényező mind a kardiovaszkuláris betegségek, mind a csontritkulás, mind a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásában.
Mozgás: rendszeres mozgással, sporttal tovább csökkenthető a betegségek kockázata, ezért érdemes heti minimum 150 percet közepes intenzitású mozgásra fordítani.
Alvás: a kipihent szervezet könnyebben veszi az akadályokat. A szakértő javaslata, hogy mindenki törekedjen arra, hogy a napi minimum 7-8 óra nyugodt alvás szerepeljen a napirendjében.
Kockázatnövelő tényezők kerülése: tovább növeli a kockázat esélyét a rendszeres dohányzás és alkoholfogyasztás, de akár az éjszakába nyúló munka is.
Szellemi frissesség: ahhoz, hogy az elme fitt maradjon, érdemes folyamatosan kihívások elé állítani. A könyvolvasás, a keresztrejtvény, a sudoku, egy-egy kreatív kihívás teljesítése vagy éppen egy új nyelv megtanulása erre pont megfelelő. A lényeg, hogy napi szinten, tudatosan kerüljön olyan feladat a hölgyek elé, mely segít megtartani a szellemi frissességet.
Lelki béke: az ép lélek éppoly fontos, mint a szellemi és testi fittség. Elengedhetetlen az őszinte nevetés és a kapcsolatok ápolása a családdal, rokonokkal, barátokkal. A szakértő javaslata pedig az, hogy merjünk segítséget kérni, ha szükséges: pszichológus, pszichiáter közreműködésével könnyebben vehetőek a lelki akadályok és a nehéz döntések.
8 fogás, ami változókorban nagyon hasznos
8 isteni fogás, ami változókorban erősen javasolt: a hormonrendszert is védik
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
- menopauza
- betegségmegelőzés
- csontritkulás
- szív- és érrendszeri betegség
- életmód
- demencia
- alzheimer-kór
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- szívroham
- magas vérnyomás