Szabad kint tartani a vajat, vagy hűtőbe kell tenni? Az élelmiszer-biztonsági szakértő elmondja
Megtudhatod azt is, hogy szabad-e újrahűteni.
Számos háztartásban szokás a vajat szobahőmérsékleten hagyni, mivel a hűtőszekrényben egykettőre kőkeménnyé dermedő darabot sziszifuszi munka a kenyérre varázsolni.
Bár kétségtelen, hogy a gyakorlat célravezető, mégsem ajánlott. Peter Cassell, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Engedélyeztetési Hivatal élelmiszer-biztonsági szakértője figyelmeztetett arról, hogy a melegebb hőmérsékleten elkerülhetetlen a gyorsabb romlás, az íz hamar kellemetlenné válik, míg a hűtés csökkenti a romláshoz vezető mikrobák növekedésének ütemét, ezáltal az eltarthatóságot növeli.
Meddig áll el a vaj?
A pasztörizált vaj a hűtőben tartva általában egy hónapig eláll, de nem árt figyelni a szavatossági időt sem. A romlott vajról árulkodhat a szag, az íz és a szín megváltozása, illetve a penészfoltok is. Bár az avas rész eltávolítása után sokan még próbálkoznak az elfogyasztásával, ha az íze megváltozik, inkább szabadulj meg tőle.
A tompa fény, a sárgásfehér vagy világossárga szín, az egynemű állag és a kellemesen savanykás íz jó minőségről árulkodik. Az olvasztás és újrahűtés a vajnál szerencsére nem jelent egészségügyi kockázatot. A vaj ráadásul magas zsírtartalmának köszönhetően jól fagyasztható is, a fagyasztóban hat-kilenc hónapig gond nélkül eláll.
Poharas trükk
Ha a vajat biztonságosan szeretnéd kenhetővé melegíteni, akkor csupán egy egyszerű üvegpohárra lesz szükséged. A pohárba önts forró vizet, vagy tedd 20-30 másodpercre a mikróba, majd vedd ki.
Miután átvette a hőmérsékletet, tedd a vajat egy tálra, és borítsd rá az üvegpoharat. Néhány másodperc elég, hogy a vaj picit megpuhuljon, és könnyebben kezelhetővé váljon.
A kést is melegítheted
Bár jó áron lehet kapni a webshopokban önmagukat egy gombnyomásra melegítő késeket, mindezt te magad is megteheted otthon a kedvenc vágóeszközöddel. Csak néhány másodpercre kell meleg vízbe mártanod, és máris sokkal egyszerűbb dolgod lesz a vaj vágásánál.
Megelőzhetik az emésztőrendszeri daganatokat: melyik magot hogy fogyaszd?
Nézegess képeket!
ElolvasomEz a melegítős trükk nem csak a kenésnél működik. Vajból ínycsiklandó házi bevonókat készíthetsz süteményekre, amit viszont kihűlés után már nehéz vágni, hiszen csúnyán töredezik. Mindezt elkerülheted, ha egy nagy pohár vagy tál meleg vizet készítesz az asztalra. Miután belemártogattad a kést, töröld meg picit, majd húzd végig a szeleten. Ismételd meg ezt, ahányszor szükségesnek látod.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vajas krémes tippek
A vajat nem feltétlenül kell mikróba tenni, ha a süteményekhez szeretné megpuhítani picit az ember. A tenyérben morzsolgatni időigényes, de vízfürdőben pár perc alatt tökéletes állagú lesz. Ehhez egy vízzel teli edénybe egy kisebb, száraz falú edényt vagy tálat kell helyezni úgy, hogy egészen belelógjon a vízbe, de ne süllyedjen el benne. A meleg víz hamar megolvasztja, ezt követően hamar habosra lehet keverni.
A vajas krémmel készült sütemények tárolásánál is nagyon körültekintőnek kell lenni: a hűtőszekrényben legfeljebb öt napig állnak el, mivel pedig könnyen átveszik a szagokat, ezért a legjobb más élelmiszerektől távol, lefedve vagy légmentesen záródó műanyag tárolóban tartani.
OLVASD EL EZT IS!