Rákot okoz a mobiltelefon?

7 hatásos óvintézkedés

Hiába a számtalan használó készülékek egészségügyi hatásaival kevesen vannak tisztában.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ENSZ Nemzetközi Távközlési Uniójának adatai szerint ma 4,6 milliárd ember használ mobiltelefont világszerte. A mobilok által kibocsátott elektromágneses sugárzás veszélyeiről évek óta vitatkoznak a szakemberek, ám a mai napig nem jutottak közös nevezőre azzal kapcsolatban, hogy a mobiltelefon-használat összefügg-e a rák, illetve egyéb egészségügyi problémák kialakulásának megnövekedett kockázatával.

Rákot okoz?

Szakemberek szerint a mai modern telefonok által kibocsátott elektromágneses sugárzás már közel sem olyan veszélyes, mint az első készülékek esetében. Ám 2008-ban egy elismert ausztrál idegsebész, Dr. Vini Khurana több száz, már publikált szakmai anyagra hivatkozva kijelentette, hogy a mobiltelefonok az évek múlásával több halálos áldozatot szedhetnek, mint a dohányzás.

Egyre növekszik azoknak a bizonyítékoknak a száma, melyek arra utalnak, hogy összefüggés van a mobilhasználat és a szájüregi daganatok, valamint az agydaganat egyes fajtáinak kialakulása között. Ahhoz azonban, hogy mindez számokban mérhető legyen, még több mint tíz évnek kell eltelnie.

Minden mobil káros?

Az amerikai Environmental Working Group - Környezetvédelmi Munkacsoport - múlt hónapban közzétett mobiltoplistája a telefonokat az általuk kibocsátott elektromágneses sugárzás alapján osztályozza. A listán az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg kapható több mint ezer mobiltelefon sugárzási értékei szerepelnek. A telefonok legtöbbje Európában is kapható, így vásárlás előtt érdemes végignézned a listát.

Hasznos óvintézkedések

Mivel még nincs meggyőző bizonyíték arra nézve, hogy az elektromágneses mező vagy a mobiltelefon az ember esetében rákkeltő hatású, egyelőre nem kell megelőző intézkedésekről beszélni. Bizonyos óvintézkedéseket azonban mindenképpen érdemes megtenned az egészséged érdekében.

Rákellenes zöldségek

Nézegess képeket!

Elolvasom

12 év alatt ne!

12 év alatti gyermek kizárólag vészhelyzetben használjon mobiltelefont! A gyermek fejlődő szervei a legérzékenyebbek ugyanis az elektromágneses mezők esetleges káros hatásaira. Bár rengeteg általános iskolásnak van már mobilja, érdemes átgondolni, hogy gyermekednek mekkora szüksége van rá.

Távolság

Az elektromágneses mező tíz centiméter távolságból negyedére, egyméteres távolságból ötvenedrészére csökken. Tehát, amikor mobilon beszélsz, igyekezz a testedtől távol tartani a készüléket, ha csak lehet, használj kihangosítót vagy a hangszóró üzemmódot.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Szakadj el tőle!

Ne legyen mindig nálad a mobiltelefon, még készenléti - stand by - üzemmódban sem. Éjjel ne tedd a párnád alá, és lehetőség szerint az éjjeliszekrényedre se, illetve kapcsold ki.

Nem mindegy, merre néz

Ha a nap nagy részében mindenképpen a ruhádon vagy a zsebedben viseled a telefont, figyelj oda, hogy a billentyűzet a tested felé nézzen. A telefon hátuljában található ugyanis az antenna, így itt erősebb a mágneses mező.

A térerő szerepe

Kerüld a telefon használatát, ha nincs elegendő térerő. Nem csak azért, mert az akadozó vonal idegesítő, hanem azért is, mert egészségtelen.  Minél gyengébb ugyanis a jel, annál nagyobb az elektromágneses mező erőssége - mert ilyenkor a telefon folyamatosan új antennára akar csatlakozni.

Két füllel

Figyelj oda rá, hogy ne mindig ugyanahhoz a füledhez emeld a telefont, és beszélgetés közben is válts oldalt. Ezzel is csökkented az elektromágneses mező erősségét - legalábbis nem mindig ugyanazon a ponton éri a szervezetedet.

Csak röviden!

Ha otthon vagy, és egy kedves ismerős csörög, akivel általában hosszúra nyúlik a beszélgetésetek, már a csevegés elején érdemes az illetőt vezetékes telefonról visszahívnod. Inkább vásárolj egy hordozható otthoni készüléket - így megőrizheted kényelmedet és egészségedet is.
 

Cikkünk David Servan-Schreiber A rák ellen - Egy új életmód című könyve alapján készült.

A könyvből többek között megtudhatod, hogyan ötvözhetőek a hagyományos orvosi kezelések az alternatív gyógyító eljárásokkal, és hogyan állíthatod össze étrendedet úgy, hogy kerüld a rákkeltő ételeket. Segítségével könnyedén kiszűrheted környezetedből a veszélyes anyagokat, ugyanakkor pszichés támogatást is nyújt. A szerző magyarázatai világosak és közérthetőek, érveléseit a legfrissebb tudományos adatokkal támasztja alá. Könyve egyszerre személyes hangvételű memoár, nívós ismeretterjesztő munka és önsegítő irodalom.

Kiadja a Park Kiadó.
Ára 2975 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »

OLVASD EL EZT IS!

no kosztum
  • emésztőrendszeri betegség
  • munkahelyi ártalmak

Folyamatos időhiány? - 3 betegség, ami 10 éven belül utolér

laptop no
  • cukorbetegség
  • magas vérnyomás

Ülőmunkát végzel?

laptop
  • tünetek és betegségek
  • munkahelyi ártalmak

Ujjzsibbadás, gyengeség, csuklófájdalom

Ezt is szeretjük