3 maszk Covid ellen, amit otthon is elkészíthetsz: van, amit még varrni sem kell
Otthon is készíthetsz maszkot maradék anyagból.
A koronavírus-járvány második hullámában ismét egyre szigorúbb szabályok léptek érvénybe, a maszkviselést már számos helyen kötelezővé tették, noha a boltokban, gyógyszertárakban kapható darabok még mindig nagyon drágák. Nem véletlen, hogy egyre többen választják a 60 fokon mosható, tartós textilmaszkokat.
A BKK már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy leszállíttathatják a járművekről azokat, akik maszk nélkül utaznak, és akár 8 ezer forintos büntetéssel is sújthatják, de a boltokban, rendezvényeken is szigorúan ellenőrzik a maszkviselést. Ennek elmulasztására a védőeszközök magas ára sem lehet magyarázat, ma már rengeteg boltban kaphatók textilmaszkok, de akár házilag is elkészíthetők.
Maszk házilag: akár varrás nélkül is
Bár a varrott maszkok szövése kevésbé sűrű, így alapvetően nem szűrik ki az apró részecskéket a levegőből, az orrból és a szájból távozó cseppeknek útját állják. Mivel pedig a vírus cseppfertőzéssel terjed, a maszk viselésével alacsonyra csökkenthető a fertőzés kockázata. Elkészítéséhez még varrógép, sőt cérna sem feltétlenül kell.
Ahogy a fenti videóból kiderül, elegendő hozzá két hajgumi és egy egyszerű kendő, amelyet megfelelően összehajtogatva egy olyan maszk lesz a végeredmény, amely nem csúszkál az arcon, és nem melegíti feleslegesen a nyakat. Így jobb, mintha csak simán az arca elé kötötte volna az ember a kendőt.
Maszk pólóból, pár perces munkával
Szinte mindenkinek akad néhány kinyúlt, de még használható, ép anyagú pólója, amit már biztosan nem vesz fel: az ilyen ruhadarab is jó maszkalapanyag lehet, ha dupla réteget használ fel belőle a készítője. Arra viszont figyelj, hogy az anyag ép legyen, a lyukas, szétfoszlott ruha már nem alkalmas erre sem.
A kendős módszerhez képest annyiban macerásabb a megoldás, hogy egy vonalzóra, jelölőceruzára vagy krétára, továbbá némi vagdosásra szükség van a videóban elsőként bemutatott maszk elkészítéséhez, de azért még mindig a legegyszerűbb megoldások közé tartozik.
Maszk kézi varrással
Bár sok interneten közzétett videóban készítenek maszkokat varrógéppel, ilyen eszköz valószínűleg nincs mindenkinek otthon. Szerencsére kézi varrással ugyanolyan mutatós darabok kreálhatók: fogj egy tűt, egy cérnát és némi maradék ruhaanyagot, és már kezdődhet is az alkotás!
Az előbbieknél persze jóval több időt és némi varrástudást igényel a fenti videóban bemutatott maszk, varrógép viszont egyáltalán nem szükséges hozzá. Néhány órát azért kezdőknek rá kell szánnia, de akinek rááll a keze, hamar elláthatja a családot egyedi, szép maszkokkal, amelyhez akár méteráru- vagy hobbiboltokban is kaphatók aranyos és szép anyagok.
Miért jó a textilmaszk?
A textilmaszk jó választás annak, aki a hétköznapokban, például bevásárláshoz vagy közlekedési eszközökön utazva hordaná a védőfelszerelést, és nem szeretne egyszer használatos maszkokat vásárolni, választásával pedig a környezetét is kímélné. Arra viszont oda kell figyelni, hogy viselőjük mindig tiszta kézzel érintse meg az anyagot, és használat, különösen átnedvesedés után kimossa 60 fokon, mosószeres vízben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Koronavírus Kisokos biológusai szerint korábbi tesztek kimutatták, hogy a varrott maszkok legjobb alapanyaga a konyharuha, ami 70%-ban szűr, az ép pamutpóló, ami 50%-ban, és még a sál is 48%-ot kiszűr, miközben a légzést is lehetővé teszi. Természetesen egyszerűen sál vagy kendő is hordható, ha az orrtól a nyakig takar, és nem tapogatja az ember.
Van-e veszélye a maszkviselésnek?
A nyáron egyre gyakrabban hangzott el a vád, mely szerint a maszkviselés értelmetlen, ráadásul veszélyes is. Az orvosok azonban megcáfolták a félreértésen alapuló teóriákat.
Okozhat a maszk szén-dioxid-emelkedést a vérben? Válaszoltak az orvosok a leggyakoribb kérdésekre
Sokan aggódnak, hogy a maszkviselés miatt oxigénhiány, szén-dioxid-emelkedés lép fel a vérben.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)