Ezekre a betegekre még mindig veszélyt jelent a Covid - Fokozott elővigyázatosság szükséges
Bár a pandémia a legtöbb embernek már csak emlék csupán, a hematológiai megbetegedésekben szenvedőknek még mindig érdemes vigyázni.
A koronavírus-járvány mindenkit érint, de vannak, akiknek a fenyegetettsége ma is jelentősebb az átlagosnál. Ilyenek a hematológiai betegek, hiszen eleve legyengült immunrendszerük miatt egy Covid-fertőzés sokkal nagyobb eséllyel válhat súlyossá az esetükben.
Ráadásul ezeknek a betegeknek rendszeres kórházi kezelésre van szükségük, az egészségügyi intézményekbe való rendszeres bejárás pedig fokozott kockázatot jelent. Dr. Bátai Árpád belgyógyász-hematológus szakorvost, a Fejér Megyei Szent György Kórház osztályvezető főorvosát kérdeztük arról, milyen változások történtek az egészségügyi ellátásban a járvány hatására.
Miért veszélyesebb a Covid számukra?
A hematológiai betegségek a vérképző rendszer megbetegedését jelentik, amely többek között az immunrendszer működéséért is felelős. Ide tartoznak a leukémiák, a limfómák és a myeloma multiplex. Ezek a betegségek majdnem az összes esetben olyan immunhiánnyal járnak, amelyek egy fertőzés lezajlását - akár vírusról, akár bakteriális vagy gombás fertőzésről van szó - lényegesen hosszabbá, súlyosabbá vagy akár életveszélyessé is tehetik.
Emellett számos hematológiai betegség kezelése is úgy zajlik, hogy ezt a kedvezőtlen tendenciát tovább rontja; példa erre a csontvelő-átültetés vagy a kemoterápia, melyek előszőr legyengítik a beteg szervezetét, és csak a kezelést követő első, kritikus időszak után erősödik meg a beteg védekezőrendszere. Ezen betegségek esetében sokszorosan fokozott elővigyázatosságra van szükség.
Családi látogatás, orvosi kontrollvizsgálat vagy bármilyen társasági esemény előtt át kell gondolni, megéri-e az adott helyzetben vállalni a kockázatot. Mérlegelni kell az oltás lehetőségét akkor is, ha valaki fél a mellékhatásoktól, hiszen épp az oltás adhatja meg a biztonságot egy olyan vírussal szemben, amely talán erősebb, mint a beteg szervezete.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Akár járványhelyzet van, akár nincs, a hematológiai betegek minden egyes alkalommal kötelező szűrésen vesznek részt a kórházi kontrollt vagy kezelést megelőzően. Ez elsősorban azért történik, hogy a vírus ne terjedjen tovább, és ne veszélyeztesse a többi beteget. Természetesen ez a szigor nemcsak a betegek, de az orvosok védelmét is biztosítja, hiszen ha ők megbetegszenek, és időlegesen kiesnek a gyógyításból, az mindenkinek veszteség.
- A hematológiai betegeknél azért is hagytuk meg ezeket a járványhelyzet alatt érvényben lévő szigorú szabályokat a járványhelyzettől függetlenül, mert egyes kezelések, immunterápiák - elsősorban a B-sejt-ellenes terápia vagy az őssejt-transzplantáció - a beteg eleve gyenge immunrendszerét ideiglenesen még tovább gyengítik - magyarázza dr. Bátai Árpád.
Minél több oltás
Fontos, hogy a hematológiai betegek a lehető legtöbb védőoltást felvegyék. Ez főként a krónikus, hosszú lefolyású betegségben szenvedő páciensekre vonatkozik, hiszen náluk várhatóan gyorsabban csökken majd az a Covid-ellenes immunitás, amit egyetlen oltás nyújt nekik. A megfigyelések szerint a 3. oltás egy hematológiai betegnél 20-30%-kal növeli a védettséget a 2. oltáshoz viszonyítva. Persze van olyan eset is, ahol a kezelés kizárja az oltást, ilyenkor az orvosnak kell mérlegelnie, hogy melyik jelenti a kisebb kockázatot, ha az oltást mellőzi, és a kezelés folytatását helyezi előbbre, vagy éppen fordítva, felfüggeszti átmenetileg a kezelést, hogy a beteg megkaphassa a vakcinát.
Egyéb óvintézkedések
Szerencsére a technikai fejlődés is a betegek biztonságát támogatja: ilyen például az EESZT (Elektromos Egészségügyi Szolgáltatási Tér) és az egyre több orvosi területen digitálisan elérhető leletek, adatok, valamint azok az új, kórházi látogatást nem igénylő terápiás módszerek, melyek az infúziós terápiákat helyettesíthetik, és sok esetben hasonló hatékonyságot tudnak biztosítani. Mindezeknek köszönhetően sok esetben szükségtelenné vált a személyes találkozás, a konzultációkat, sőt a kezelések egy részét távgyógyászatban is le tudjuk bonyolítani.
Küzdelem az új variánsokkal
A legújabb koronavírus-variánsok ellen még nem áll rendelkezésre sem védőoltás, sem passzív immunizálás, így csak az első variánsra kifejlesztett szereket tudják bevetni az orvosok, ami ugyan nem tökéletesen hatékony, de mégis ad valamilyen szintű védelmet. A betegség súlyosabb lefolyásának esélyét ezekkel az eszközökkel is hatékonyan tudják csökkenteni.
Nehéz megszokni, de megéri
A szigorú izolálási és dezinfekciós szabályok a mindennapok részévé váltak. Ezek ugyanúgy, mint a járvány kitörésekor, a betegek közeli hozzátartozóira és a legenyhébb felső légúti megbetegedésekre is vonatkoznak. Kizárólag a betegek és az orvosok szoros együttműködése és a prevenciós intézkedések betartása teszi lehetővé a Covid kontroll alatt tartását és azt, hogy a hematológiai betegek most is ugyanazokban a korszerű terápiákban részesülhessenek, mint a Covid megjelenése előtt.
A leukémia 4 látható jele a bőrön - Így ismerd fel!
Bőrproblémákkal a legtöbben bőrgyógyászhoz fordulnak, ám előfordulhat, hogy súlyos hematológiai megbetegedésre, akár leukémiára hívják fel a figyelmet.
A leukémia 4 látható jele a bőrön: így lehet felismerni a hematológus szakorvos szerint
A bőrön lévő elváltozások hematológiai megbetegedésre, leukémiára is utalhatnak.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)